Milyen hatással lesz ránk az okosotthonok elterjedése?

Az otthoni automatizálás, és az okosotthon technológiái egyre jobban terjed – az olyan eszközökkel, mint például az Amazon Echo, nem úgy tűnik, hogy bármiféle korlátba ütköznénk, hiszen már most irányíthatjuk vele a világítást, fűtést, vagy a szórakoztató elektronikát.
Az Amazon szemmel láthatóan vezetni akarja az iparágat. A tavalyi legutóbbi akvizíciója például a videós kapucsengőket gyártó Ring vállalat felvásárlása volt, egymilliárd dollárért.
A routerek tekintetében a Google számít komoly versenytársnak a Google Wi-Fi nevű termékükkel. Másik nagy játékosok a pályán az Apple, amely viszont abbahagyta az AirPort routerek árusítását. Vagy a Cisco, aki eladta a LinkSys-t a Belkin cégnek, még 2013-ban.

Mikor ezek az események napvilágot láttak, a legnagyobb versenytárs Netgear részvényei órákon belül 5%-ot estek.

Wi-Fi-piacon az Amazon

2014-ben San Franciscóban alapították meg az Eero céget, a fő célkitűzéssel, hogy a Wi-Fi router egy könnyen használható eszköz legyen, amely az otthonok összes helyiségében használható.
2015-ben, miután lehetővé tették az előrendeléseket az Amazonon keresztül, két hét alatt 2,5 millió dollár értékű eszközt értékesítettek.
Az Amazon szolgáltatásaiért felelős alelnök, Dave Limp így kommentálja ezt:

„Van ez a víziónk, hogy ez az okosotthon-dolog még könnyebben kezelhető legyen. Elkötelezettek vagyunk az innováció irányába, és a fogyasztóink is ezt várják tőlünk.”

Limp még tavaly novemberben mondta el, az Alexa és az Echo készülékeknek köszönhetően megduplázták a az Amazon okosotthon elképzelésén dolgozó csapatuk létszámát 2017 ősze óta.
Az Eero ügyvezetője, Nick Weaver pedig így összegezte:

„Az Eero küldetése már a kezdetektől fogva az volt, hogy az otthoni technológiákat használhatóvá, működővé tegye. Azért kezdtünk a Wi-Fivel foglalkozni, mert az az alapja minden modern otthon technológiájának.”

Az Eero 2014-es alapítása előtt Weaver a Menlo Ventures-szel dolgozott, és már akkor úgy vélték, az Amazon segíthet abban, hogy az Eero világszerte még több ügyfélnek tudjon segíteni.
Az Amazon is megerősítette, miszerint az Eero termékei nagyon magas arányban kapnak pozitív értékeléseket a honlapjukon.

„A megbízható Wi-Fi fontos az Amazon okosotthon technológiáihoz. Például, ha nem elég jó a hálózati kapcsolatod, a Fire TV nem fog megfelelően működni 4K HDR videók esetében. A Ring termékek hasznossága azon múlik, hogy mennyire stabil és jól működő interneted van. Ha pedig a jövőben az Amazon piacra dob mondjuk egy otthoni robotot, annak is rendesen kapcsolódnia kell, mindegy, hogy éppen hol van a házban.”

Elmondhatjuk, hogy egy Wi-Fi-otthon, akár még az Amazonnak is segítségére lehet abban, hogy a többi termékét és szolgáltatását biztosan a megfelelő színvonalon tudja biztosítani.

Olvastad már? Mi az összefüggés a bitcoin aktivitása és Irán között?

Forrás: cryptodaily.co.uk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-kiáramlás: milliárdok távoztak a tőzsdékről

A bitcoin most nem egyszerűen esik vagy emelkedik: a piac szerkezete a szemünk láttára változik. Miközben több nagy kriptotőzsdéről milliárd dollár értékű BTC távozott, az...

A bitcoin árfolyama ismét nyomás alá kerülhet – fokozódik a közel-keleti helyzet

A közel-keleti feszültség ismét nyomás alá helyezheti a bitcoint – miközben a kriptovaluta néhány napja még 87.000 dollár fölé kapaszkodott, Washington és Teherán újabb üzenetváltása...

Teljes fedezetet vár a Fed a stablecoinok kapcsán

A Federal Reserve új javaslatai egyértelmű üzenetet küldenek a stablecoin-kibocsátóknak: a digitálisdollár-tokenek mögött nem elég papíron léteznie a fedezetnek, annak stresszhelyzetben is azonnal hozzáférhetőnek kell...

950 milliós forexbotrányba fulladt a Cash FX Ponzi-rendszere

Heti 15 százalékos hozamot ígértek, mesterséges intelligenciára és professzionális forexkereskedőkre hivatkoztak, a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) szerint azonban a háttérben alig zajlott valódi kereskedés....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.