„Milliók fognak köddé válni” – Válságra figyelmeztet Kiyosaki

A Gazdag papa, szegény papa című könyv népszerű szerzője ismét sötét képet festett a piaci kilátásokról. Elmondása szerint minden esik, az ingatanok, részvények, arany, bitcoin piaca is.
2008-ban úgy fogalmazott, hogy az igazi nagy bedőlés még nem történt meg, most pedig azt mondja, ideért. Egy pénteki tweetben szólt a követőihez, és megosztotta, hogy szerinte a középosztályt is ki fogja radírozni az infláció.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

„Minden piac esik. Ingatlan, részvény, arany, bitcoin. A középosztály el fog tűnni. Ez most az az esés, milliók fognak köddé válni.”

Kiyosaki egy 2013-as könyvére hivatkozik itt, amelyben megjósolta, hogy a 2008-as válságot hamarosan egy sokkal nagyobb követheti.
2008-ról úgy vélekedik, hogy akkor jó lehetőség nyílt a meggazdagodásra, hiszen minden eladóvá vált, mégpedig olcsón.

Kiyosaki közel 2 millió követővel rendelkezik a Twitteren, és most azt tanácsolta nekik, hogy ne kerüljenek azok közé, akik rosszul járnak, hanem legyenek inkább olyanok, akik meggazdagodnak.

„Nem az számít, mi van a tárcádban. Az számít, hogy mi van a fejedben. Először azon változtass, aztán jönni fog a pénz.”

A népszerű szerző viszonylag gyakran nyilatkozik pesszimistán a gazdaságról, nemrégiben például a kötvénypiacon jósolt nagyobb zuhanást, mint amit 1788-ban láthattak a nemzetközi piacok.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

A válság és a társadalmi nyugtalanság miatt arra is figyelmeztet, hogy a jelenlegi helyzet akár nagyobb bajhoz is vezethet, mint amilyen a Nagy Gazdasági Világválság volt 1929-ben.
A kötvényeket illető jóslatát a múlt héten mégis megváltoztatta, és úgy nyilatkozott, hogy már nem hiszi, hogy akkora esés jönne.
A követőinek régóta promótálja, hogy vásároljanak aranyat, ezüstöt, és bitcoint, elmondva, hogy a dollár a végnapjaihoz közelít. Júliusban pedig kifejezetten az ezüstöt említette, mint a legvonzóbb befektetési lehetőséget.
Kiyosaki a bitcoin esetében az alacsonyabb árfolyamot várók között van, és az 1100 dolláros szintet adta meg júniusban, mint célt, amelyen vásárolna.
Júliusban is csak annyit mondott, hogy készpénzen ülve várja a lehetőséget. A BTC nemrégiben ismét a 20 ezer dolláros régióig csökkent, egy heti, majdnem 10%-os esést követően.
A teljes kriptopiaci kapitalizáció nagyjából 944 milliárd dollár környékén jár jelenleg.

Olvastad már? A medvepiac tökéletes alkalom az építkezésre a vállalatok számára

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az FOMC jegyzőkönyve szerint az AI már az inflációra és a globális likviditásra is hatással van

A legutóbbi Federal Open Market Committee ülés jegyzőkönyve azt mutatja, hogy a Federal Reserve döntéshozói egyre nagyobb figyelmet fordítanak azokra a tartós inflációs kockázatokra, amelyeket...

Nagyobb kontrollt szerez a Tether a Twenty One Capital fölött

A Tether megszerezte a SoftBank Group részesedését a Twenty One Capitalban. A Bitcoin-tartalékokat kezelő cég hitelezésbe, bányászatba és tőkepiaci szolgáltatásokba terjeszkedik. A lépéssel a stablecoin-kibocsátó...

GitHub-hack miatt figyelmeztet CZ a kriptós API-kulcsok védelmére

A Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) arra kérte a kriptofejlesztőket, hogy „ellenőrizzék újra” rendszereik biztonságát. Az ok egy állítólagos GitHub-hack. „Ha API-kulcsok vannak a kódodban, akár...

A Bitget új piacintegritási és tokenelszámoltathatósági keretrendszert vezetett be

A világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), a Bitget új piaci keretrendszert vezetett be, amelynek célja a listázott eszközök, projektcsapatok és market makerek felügyeletének megerősítése. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.