MicroStrategy további egymilliárd dollárért vásárolna több bitcoint

A felhőszoftverekkel foglalkozó cég már most is az alternatív eszközben tartja a legtöbb vagyoni részesedését.
A MicroStrategy talán arra készül, hogy még több bitcoint vásároljon – akár 1 milliárd dollár értékben.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A felhőszoftver-vállalat ma nyújtotta be a szükséges papírokat az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) az A osztályú törzsrészvények nyíltpiaci értékesítési megállapodáson keresztül történő eladásra vonatkozó javaslatához.
Ez a fajta nyílt végű megállapodás lehetővé teszi a cég számára, hogy „időről időre” részvényeket adjon el az igényeitől függően.

„A jelen tájékoztató alapján felajánlott A osztályú törzsrészvények értékesítéséből származó nettó bevételt általános vállalati célokra, többek között bitcoin beszerzésére kívánjuk fordítani” – írta a cég a bejelentésben.

Bár a MicroStrategy nem mondja ki egyértelműen, hogy a bevételt Bitcoin-vásárlására fogja fordítani, a társaságnak mégis ez a modus operandija, mióta Michael Saylor vezérigazgató tavaly ráharapott a bitcoinra.
A cég 92.079 BTC-t (3,7 milliárd dollár) birtokol, ami a kincstárának nagy részét teszi ki. A múlt héten 500 millió dollárnyi vállalati adósságot adott el, hogy ezt az összeget növelni tudja.
A kockázatos stratégia miatt a céget némi kritika érte nemrég – és az SEC-bejelentés „előretekintő nyilatkozatok” szakasza azt mutatja, hogy a társaság tisztában van ezzel:

„A bitcoin-állományunk koncentrációja növeli a bitcoin-felvásárlási stratégiánkban rejlő kockázatokat” – írja a cég, hozzátéve: „Adósságaink kiszolgálása jelentős mennyiségű készpénzt igényel, és előfordulhat, hogy nem lesz elegendő pénzforgalmunk az üzleti tevékenységünkből az adósságaink kifizetéséhez”.

Természetesen minden vállalatnak vannak kockázatai. Azóta, hogy a MicroStrategy augusztusban megvásárolta a kezdeti 21.454 bitcoint darabonként 11.653 dollárért, a kriptopénz ára jojózásba kezdett: először egészen 63.498 dollárig emelkedett áprilisban, majd júniusban 33.500 dollár alá zuhant.
A Nomics szerint az ár most 40.000 dollár körül mozog, így a MicroStrategy kezdeti vásárlása viszonylag olcsó volt.

De figyelmeztet arra, hogy a Bitcoin bármilyen újabb volatilitási hulláma lenyomná a részvényeinek árfolyamát, miközben megnehezítené a vállalat számára a készpénzfelvételt és az időben történő helyreállítást.

„A Bitcoin-állományaink kevésbé likvidek, mint a meglévő készpénz- és készpénz-egyenértékeseink, és nem biztos, hogy ugyanolyan mértékben tudnak likviditási forrásként szolgálni számunkra, mint a készpénz- és készpénz-egyenértékesek” – írta.

Ez felveti a kérdést: ha adósságot és részvényeket adnak el, hogy bitcoint vásároljanak, marad-e vajon készpénzük?

Olvastad már? Hogyan alakítsd ki kriptovaluta portfóliódat kezdőként 2021-ben? – A BitPadre tippjei

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A tokenizáció már nem csak egy trend

A tokenizáció sokáig inkább arról szólt, hogy eszközöket „felteszünk a blokkláncra”. Most viszont egy sokkal mélyebb változás kezd kirajzolódni. Nem az a kérdés, mit lehet...

A Bitcoin bányászat nyomás alatt – csökkenő tartalékok és átrendeződés

A Bitcoin hálózata ismét nyomás alá került, de a mostani helyzet jól mutatja, hogy nem minden zavar érinti egyformán a rendszert, mert miközben egyes régiókban...

Bitcoin fizetés az olajszállításnál – Irán új javaslata

A Közel-Keleten kialakult helyzet újabb meglepő fordulatot vett, miután az Egyesült Államok és Iran közötti tűzszüneti megállapodás után felmerült, hogy egyes hajók Bitcoinban fizetnének az...

Thaiföld szigorítaná a kriptovaluta-cégek finanszírozását a pénzmosás elleni harc jegyében

Thaiföld értékpapír-felügyelete szigorítaná a kriptovaluta‑cégek finanszírozási szabályait. Célja a pénzmosás és a technológiai bűncselekmények visszaszorítása. Thaiföld Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (Thai SEC) hétfőn azt javasolta, hogy bővítsék a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.