Michael Burry szerint a piacok elérhették az aljat

A 2008-as jelzálogpiaci válságot előrejelző Burry szerint a mostani bankcsődök, a piaci esés az 1907-es helyzetre emlékeztet.

Burry a Twitteren osztotta meg a követőivel, hogy hogyan történt a több, mint 100 évvel ezelőtti eset, és hogy miért lát párhuzamokat a mostani eseményekkel.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

„1907 októberében a Knickerbocker Trust nagy bajba került néhány elhibázott befektetése miatt, és ez bankpánikhoz vezetett. Nemsokára két másik bank is bedőlt, és terjedni kezdett a félelem. Mikor egy amúgy rendben lévő intézményt is megrohantak az ügyfelek, a JPMorgan közbelépett. Három héttel később a pánik lecsengett, és a piac is elérte az aljat. Most hétvégén a JPMorgan ismét közbelépett.”

A Knickerbocker az egyik legnagyobb pénzügyi vállalkozás volt a korabeli Amerikában, és a bedőlése komoly pénzügyi pánikot okozott, emellett alaposan megtépázta a bankrendszerbe vetett bizalmat.

A pánik akkor csendesedett le, mikor a JPMorgan egy mentőcsomagot állított össze több nagy bank számára, és néhány más pénzintézetet is meggyőzött, hogy ugyanígy tegyenek.

Ezzel vissza tudták állítani a bizalmat. Ennek eredményeképpen hozták létre a Federal Reserve hálózatát, 1913 december 23-án.

Burry tweetje arra hivatkozik, hogy a múlt hét során több amerikai bank is bajba került, és mindet leállították a pénzügyi felügyeleti hatóságok.

Hogy megelőzzék a bankpánikot, a Pénzügyminisztérium, a Federal Reserve, és a Szövetségi Betétbiztosító, az FDIC közös mentőcsomagot jelentettek be, amellyel ki tudják segíteni a nehéz anyagi helyzetbe került bankokat, hogy a letéteket vissza tudják kapni a tulajdonosok.

A Fed azt is egyértelművé tette, hogy megfelelő mennyiségű pénzt tud a jogosult bankok rendelkezésére bocsátani, hogy fizetni tudjanak a számlatulajdonosoknak, ha azok hozzá akarnak férni a pénzükhöz.

A közösségi médiában sokan egyetértenek Burry-vel, de vannak, akik arra is rávilágítottak, hogy a Federal Reserve nem létezett 1907-ben tehát a két szituáció nem is annyira hasonló.

Burry úgy fogalmazott, hogy ő személy szerint nem lát nagy veszélyt a jelenlegi helyzetben, és szerinte a helyzetet nagyon gyorsan meg lehet oldani.

A befektető korábban, nem a mostani banki események kapcsán, úgy fogalmazott, hogy az USA gazdasága nem jó irányba halad, újabb inflációs csúcs várható, és a recesszió akár éveken keresztül is elhúzódhat.

zeta

Olvastad már? Az Ethereum átlépte az 1.700 dolláros szintet

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A főnix a Celsius hamvaiból: AI adatközpontra nyergel át az Ionic Digital

A kriptóban kevés olyan projekt van, ami a teljes csődből képes lenne feltámadni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen más ruhát vesz fel. Az Ionic Digital...

Nagyon mennek a stablecoinok a TRON hálózatán

Amikor az átlagos kriptós a TRON-ra gondol, valószínűleg még mindig a 2017-es altcoin-hype, Justin Sun marketinghúzásai vagy az agresszív ármozgások jutnak az eszébe. Pedig miközben...

Öt új deviza került fel a JPMorgan blokkláncos fizetési hálózatára

A blokkláncról a legtöbb embernek rögtön a kriptótőzsdék, a volatilitás és a lakossági spekuláció ugrik be. A hagyományos bankrendszer viszont az elmúlt években teljesen más...

Globális kriptoverseny: London öltönyt ad a szektorra, Kazahsztán meg várost húzna köré

A kripto világa évekig arról szólt, hogy a projektek próbáltak elbújni a szabályozók elől a Kajmán-szigeteken vagy Bahamákon. Ez jól működött egy darabig, de aztán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.