Mennyit érhet a jövőben a bitcoin? – Jóslatok 3. rész

Mai cikkünkkel befejezzük rövid minisorozatunkat, amelyben azzal foglalkoztunk, milyen árat jósolnak a jövőben a bitcoinnak. Néhol talán úgy tűnhetett, hogy képzelődnek azok a személyiségek, akik kifejtették véleményüket.
Ma azonban elsősorban azokra koncentrálunk, akik a legóriásibb, legőrültebb, és legkevésbé valószínű jóslatokkal álltak elő. Rengeteg nullát, és híres emberek annál is több érdekes véleményét figyelhetjük meg. Vajon hogyan vélekedik a bitcoin jövőjéről Tim Draper, Cameron Winklevoss vagy John McAfee?

Trace Mayer – 115 000 dollár

A különösen árucikk-befektető, de ugyanakkor bitcoinrajongó úgy nyilatkozott, szerinte a lenagyobb kriptovaluta 115 000 dollárt fog érni. Elmondása szerint ott egy maximumot ér majd el, amelyet a „Mayers-Multiple approach-nak” nevezett saját átszámításának segítségével számolhatott ki. A BTC kitartó támogatója úgy véli, hogy egy szép bikafutamra kell számítanunk. Ez azonban mai cikkünk legalacsonyabb összegű jóslata.

Tim Draper – 250 000 dollár

A férfi, aki azzal vált híressé, hogy gyakran használja a BTC-t fizetési eszközként (egy kávéért vagy egy hamburgerért), valóban merész elképzelésekkel rukkolt elő. A 2022-es év végéig 250 000 dollárt jósol egy bitcoinért. Tim Draper jóslata 2018-ban ugyanez volt, így nyilvánvalóan a mai napig kitart mellette.

Cameron Winklevoss – 320 000 dollár

Ikertestvérével, Tylerrel együtt a Winklevoss-fivérek kétségkívül a kriptográfia világának legfontosabb emberei közé tartoznak. A Gemini alapítói úgy vélik, hogy egy bitcoin ára akár a 320 000 dollárt is elérheti. Azonban ennek a jóslatnak a beteljesülésére szélesebb időkeretet képzeltek el, ugyanis úgy gondolják, hogy 10-20 éven belül fog csak megtörténni. Másrészt azzal érvelnek, miszerint meg vannak győződve arról, hogy ez be fog következni, és ezért nem relevánsak a jelenlegi ármozgások.

John Pfeffer – 700 000 dollár

Most következik a két talán legőrültebb jóslat. Ha azonban te is úgy gondolod, hogy valóban a bitcoin lesz az első vagyoneszköz, amely helyettesíti az aranyat (úgy, ahogy ebben John Pfeffer is hisz), akkor természetesen egy ilyen összeg reálisnak tűnhet számodra. Bár John Pfeffer csak 1 százalékban hisz a beteljesülésében, úgy gondolja, hogy a bitcoin nemcsak az aranyat helyettesítheti, hanem tartalékvalutává is válhat. Valószínűleg akkor léphetnek majd fel a legnagyobb áremelkedések.

John McAfee – 1 000 000 dollár

Nyilván mindannyian számítottatok erre – John McAfee legendás jóslata és ezzel párhuzamos fogadása a kriptográfia világában jól ismert. McAfee szerint a 2020-as év végéig egy BTC 1 000 000 dollárba fog kerülni. Ha ez nem így lesz, „megeszi saját nemiszervét”. Jelenleg azonban úgy tűnik, John McAfee elkezdheti kigondolni „saját specialitásának” receptjét.

Olvastad már? Mennyit érhet a jövőben a bitcoin? – Jóslatok 2. rész

Befejezés

Tehát ezek a legőrültebbek a kriptovalutával foglalkozó jóslatok közül. Természetesen csak a bitcoinról volt szó ezen sorozatunkban, hisz továbbra is ez a legjelentősebb kriptopénz, amelyet aktuális ármozgásai is bizonyítanak.
Az azonban, hogy mennyit érhet majd a jövőben, egyelőre nagyon kiszámíthatatlan.
Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum rally: Binance-re ömlik az ETH, de van egy aggasztó jelzés is

Az Ethereum (ETH) tőzsdei tartalékai a Binance platformján 3,8 millióról közel 5 millió ETH-ra emelkedtek, ami már az összes tőzsdei készlet 25%-át jelenti. Bár az ETH...

DEA és FBI lecsapott: 10 millió dollárnyi kripto a Sinaloa kartelltől lefoglalva

Az Egyesült Államok hatóságai országos razziák során több kábítószer-labort számoltak fel, és több mint 10 millió dollár értékű kriptopénzt foglaltak le a hírhedt Sinaloa kartellhez...

3,5 milliárd dollárnyi BTC-eladás után is töretlen a bikapiac – Jöhet a 150.000 dolláros célár?

A Bitcoin (BTC) bikapiaca elérhetett egy rövid távú tetőpontot – legalábbis első pillantásra úgy tűnhet. A BTC 119.720 dolláron nyitott, majd 2,25%-os napi visszaesést produkált,...

Távozik a Uniswap Labs elnöke – Vezetői korszak zárult a DeFi világában

Mary-Catherine Lader, a Uniswap Labs elnöke és operatív igazgatója négy év után távozik pozíciójából, ezzel lezárva egy olyan vezetői időszakot, amely jelentős szerepet játszott a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.