Megrendezésre került az első kínai DeFi Maraton

A három napos rendezvényre a világ minden tájáról hívtak projektcsapatokat, befektetőket, és influenszereket, hogy szeptember elején részt vegyenek a decentralizált pénzügynek szentelt eseményen.
Olyan nevek is feltűntek, mint az Ontology, a Darwinia Network, a Miniswap és a Dexe.network. Természetesen a defi szereplői sem maradtak ki, a ForTube, Bitfrost, Gollf, Akropolis és a Nest Protocol is képviseltette magát.

Több kerekasztal-beszélgetés is megrendezésre került, amelyen az iparág szereplői részletekbe menő beszélgetéseket folytathattak.
A globálisan sugárzott adásokban szerteágazó témákat érintettek. A fedezeti eszközök, a magas tranzakciós költségek, a különféle biztosítékok, a kockázatmenedzsment, a stablecoinok szerepe az ökoszisztémában, és a kockázati befektetések is mind kitárgyalásra kerültek.
Az egyik fő témakör a szektorban rejlő lehetőségeket és kockázatokat járta körbe. Xiangmin Lee, a Chain Capital alapítója szerint a defi kiváló befektetési lehetőségeket nyújt a felhasználóknak, de a legnagyobb kockázat az, hogy sokszor elegendő idő sincsen a saját kutatás elvégzésére, vagy egyáltalán a kód megvizsgálására.

Andrianova, az Akropolis létrehozója úgy véli, a defiben rejlő lehetőségek a nagy tőke számára is vonzóak lehetnek, viszont a Gollf ügyvezetője, Ding Yungpen szerint a defi még egyszerűen túl kicsi ehhez. Főleg az intézményi befektetők szintjéhez képest.

„Rövid távon a definek nyilván lesz valami hatása a hagyományos pénzrendszerre, de a befolyása most még nagyon korlátozott. Annak ellenére, hogy néhány nagyobb befektető már pénzt tett bele, az egész szektor még kicsinek számít.”

A szabályozások rendeződésével úgy gondolják, hogy a nagyobb intézmények is bátrabban lépnének be a szektorba.
Más szakértők viszont nem teljesen így gondolják. Li Jun, az Ontology alapítója, és Erick Pinos, az Ontology US vezetője szerint a piacról hiányzik egy hitelminősítési rendszer, ebben pedig az Aave egyik szoftvermérnöke, David Truong is egyetért velük:

„A defi korai fázisában vagyunk, rengeteg befektető kötötte le a pénzét, hogy hitelezésre használja, viszont egyáltalán nem erre lett végül használva. Ennek eredményeképpen rengeteg nagy hitelpozíció egyszerűen csak van, és nem csinál semmit, és a tőke felhasználása, forgatása egészen alacsony hatékonyságú.”

Alex Chien, a Darwinia társalapítója a stablecoinok szerepéről tartott előadást. Elmondása alapján a befektetők igényei alapján egyértelmű, hogy stabil értéktárolóként tekintenek ezekre, és csereeszközként is szívesen használják.
A ForTube részéről Lei Yu is úgy véli, hogy létfontosságúnak számítanak a területen a stablecoinok, nem véletlenül indítanak egyre többet.

Paul Veradittakit, a Pantera Capital befektetési alap partnere el is mondta, hogy mint egyéni befektető mit tart fontosnak a defibe történő pénzbefektetés esetén.
A saját kutatás, de a több szakértői vélemény begyűjtése is fontosnak számít:

„Különböző szakemberek több területről is értékes tanácsokkal szolgálhatnak. Ha arról van szó, hogy milyen a projekt kódja, jó, ha van a csapatban egy hozzáértő, aki a kódból is ki tudja olvasni a lehetséges problémákat, és, hogy milyen kockázatok merülhetnek fel.”

Olvastad már? Ritkán jön be: egy elemző megjósolta a múlt heti 20%-os esést

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Robinhood Chain hatalmasat nőtt a memecoin-láz miatt, de ebből még baj lehet

Ha te vagy a világ egyik legismertebb fintech óriása, és megépíted a Wall Street blokkláncos, "on-chain" változatát, valószínűleg abban reménykedsz, hogy az első vendégek öltönyben,...

A BitMine milliókat keres az ETH stakinggel

A kriptobányászat hagyományosan arról szól, hogy egy cég vesz egy hangos, forró és rengeteg áramot zabáló gépfarmot, hogy bitcoint kaparjon ki a blokkláncból. A BitMine...

Az USA és az Egyesült Királyság közös stablecoin-szabályokat dolgozna ki

Sokáig úgy tűnt, hogy a világ legfontosabb pénzügyi központjai, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság inkább csak távolról figyelik a stablecoinokat. Vagy ha kezdenek...

A Coinbase kódját már 95%-ban az AI írja

Sokáig úgy beszéltünk a mesterséges intelligenciáról, mint egy jóindulatú asszisztensről, aki néha kijavít egy-egy hibát a kódsorokban. A Coinbase viszont elmondta, hogy ők már hivatalosan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.