Megjelent a Golem új verziója fejlesztők részére

A Golem decentralizált számításiteljesítmény-megosztó rendszer kiadta a hálózat új verzióját.
A Golem bejelentette a Golem-hálózat új változatának alfa verzióját, melynek célja, hogy megkönnyítse az alkalmazások fejlesztését.

 „Ahogy már az elmúlt hónapok során többször is említettük, összegyűjtöttük a Brass és a Clay Golem fejlesztése és futtatása során szerzett tapasztalatokat. Számtalan napot és éjszakát gondolkodtunk azon, hogyan oldjuk meg a felhasználók számára legfontosabb kérdéseket, és megalkottunk egy víziót arról, hogy mit szeretnénk felépíteni.”


A frissítés még az alfa tesztnet fázisban van. A fejlesztők a Golem személyre szabott virtuális számítógépén keresztül futtathatják programjaikat.
Emellett a Golem hozzáadott egy már sokak által használt alkalmazásprogramozási felületet, hogy a fejlesztők hozzáférjenek tárolóikhoz.
A cég elmondta, hogy egy meglehetősen fapados platformot indítottak el „mivel elsődlegesen a fejlesztőkre szeretnénk alapozni és ehhez visszajelzésekre van szükségünk.”
A Golem elmondása szerint „számos célra lehet használni a platformot” és bármilyen javaslatot szívesen fogadnak.
A Golem korábban kiadott egy koncepciót, melyet személyazonosságok ellenőrzésére lehetne használni. Ennek révén a felhasználók hitelesíthetik hardverüket és anonim, de megbízható módon bizonyíthatják személyazonosságukat.

Olvastad már? Az érdeklődők majdnem 7 millió dollárt költöttek ETH Gasra a Uniswapen

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Véget érhet a kriptovaluták kriminalizációja Magyarországon – és ez mindenkinek jó hír

Az elmúlt egy évben Magyarországon olyan jogi környezet alakult ki a kriptovaluták körül, amely komoly bizonytalanságot okozott a befektetők, a szolgáltatók és még a jogászok...

Saylor szerint az AI miatt dőlt be a Bitcoin, de vajon igaza van?

Amikor a Bitcoin ára megy felfelé, mindenki zseninek hiszi magát, és mindenki magáénak akarja a sikert. De amikor beüt a korrekció, hirtelen elindul a mutogatás,...

Amikor az AI már pénzt is kap a kezébe, onnantól tényleg nehéz lesz megállítani?

Eddig az AI-ról meg a kriptóról szóló sztorik kimerültek abban, hogy a ChatGPT megmondta, mikor érdemes venni a Solanát, vagy valaki elindított egy újabb "AI-alapú"...

Clarity act: közelebb kerülhet a kriptopiaci szabályozás áttörése

A Fehér Ház bizakodónak tűnik a kriptopiaci struktúráról szóló törvényjavaslat, a CLARITY Act gyermekbetegségeinek rendezésével kapcsolatban. A stablecoinok hozamáról szóló részleges kompromisszumos győzelem után most...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.