Megbukott indulás: a LedgerX botrány

Paul Chou, a LedgerX vezérigazgatója nagyon dühös, amiért a cége még nem tudott fizikailag rendezett bitcoin határidős szerződéseket indítani.

Megbukott indulás

Paul Chou csütörtökön egy Twitter-üzenetsorozatban magyarázta el a LedgerX botrányát és döntését, hogy bepereli az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyeletet (CFTC). Szerinte a hivatal „versenyellenes viselkedést” folytat.

Chou szerint a CFTC arra kérte őt, hogy cenzúrázza a LedgerX határidős tőzsdével kapcsolatos tweetjeit. Beismerte, hogy ugye megtette, de „soha többé nem fogja, mert ez egy katasztrófa a demokrácia számára.”
Az ügy szerdán kezdődött, amikor a LedgerX bejelentette, hogy elindították fizikailag rendezett bitcoin határidős szerződéseiket, melyeket elérhetővé tettek hagyományos és intézményi befektetők számára.
Chou a sajtónak elmondta, hogy „nemcsak azért fizikai, mert a vásárlók bitcoint kaphatnak a szerződés lejártakor, hanem azért is mert beutalhatnak bitcoint és kereskedhetnek vele.”
Csütörtökön azonban a LedgerX-nek törölnie kellett bejelentését, mivel a CFTC szerint nem adott meg egy bizonyos derivates clearing organization (DCO) engedélyt a cég számára.
Érdekességképpen a CFTC június 25-én közölt sajtóközleménye szerint:

A LedgerX kérvényezte, hogy a CFTC DCO-ként regisztrálja őket, mivel jelenleg csak swapkereskedésre korlátozódnak, amely lehetetlenné a határidős szerződések üzemeltetését saját DCM-jén.

Egy gyors pillantást vetve a LedgerX kereskedelmi adataira látszik, hogy számos opciós és swapkereskedés zajlott le szerdán, de egyetlen határidős szerződés sem.

A LedgerX megpróbálta kijátszani a 180 napos szabályt

Amikor az eltérésről kérdezték, a LedgerX üzletvezetője és kockázati tisztje Juthica Chou beismerete, hogy a LedgerX egyelőre nem kereskedik határidős szerződésekkel.
Tisztázta, hogy a LedgerX korábbi kijelentései a fizikailag rendezett határidős kereskedésről a cég kiskereskedelmi platformjáról, az Omniról beszélt.
Juthica Chou szerint az Omni már élesben fut, swap- és opciós kereskedés is zajlik rajta. Ezen felül elmondta, hogy „továbbra is üzemelünk, a terméket helyezzük a kiskereskedelem elé.”
A CFTC júliusban ugyan engedélyezte, hogy a LedgerX designated contract market-ként (Kijelölt szerződéses piac – DCM) üzemeljen, de a cég számára szükséges egy DCO-engedély, hogy határidős kereskedést nyújtson.
A CFTC szabályozásai kimondják, hogy az ügynökségnek 180 napja van a DCO-jelentkezések eldöntésére.
Chou elmondta:

„A CFTC közölte, miszerint engedélyezik a swapkereskedést, és idővel a határidős kereskedést is … lényegében erre a módosításra vártunk.”

Úgy tűnik, hogy a LedgerX azt feltételezte, hogy alapjáraton megkapják az engedélyt, ha letelt a 180 napos várakozási idő a CFTC döntése nélkül.
Juthica Chou elmondta:

2018. november 8-án adtuk be a módosítást, ez több mint 180 nap és még mindig nem tudjuk, hogy miért nem született döntés.

Chou azt is elmondta, hogy „emailes megerősítésünk van arról, hogy nem kértek semmilyen további adatot a módosításhoz.”

Fény az alagút végén

Egy ismeretlen CFTC-hivatalnok kommentálta a helyzetet. Azt mondta, hogy hibás volt a cég feltételezése, mivel a LedgerX-nek közvetlen engedélyekre lenne szüksége a határidős kereskedéshez.
A hivatalnok szerint „a döntés hiánya nem jelent engedélyezést és az nem opció, hogy eldöntötték maguknak.
Egy kissé pozitívabb hivatalnok elmondta, hogy a LedgerX DCO-jelentkezése „úgy tűnik, hogy az engedélyezési fázis utolsó szakaszaiban van”.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.