Második évforduló: mi változott a kínai tiltás óta eltelt két évben

Két éve, 2017 szeptember 4-én a Kínai Jegybank több helyi kriptopénztőzsdét bezáratott.
Az vezetett ehhez a drasztikus lépéshez, hogy aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az állampolgárok a bitcoin és a többi kriptoeszköz segítségével meg tudják kerülni a pénzt szabályozó szigorú helyi törvényeket.

Nem túl boldog évforduló

A hivatalos tiltás ellenére az országban élő tréderek továbbra is keresik, hogyan tudják folytatni a tevékenységüket.
A bitcoin és a többi kriptó kereskedéséhez legtöbbször pl. offshore, Szingapúrban vagy Hongkongban regisztrált platformokat használnak. Ezek legtöbbje amúgy is Kínában üzemelt a tiltás előtt.
Ez a tény arra utal, miszerint a tiltás elsősorban arra irányult, hogy csinálják a vállalkozásukat inkább valahol máshol, távol a kínai hatóságoktól.

A túlélők

Sok olyan név lehet ismerős, akik kis kínai startupként indultak, de mára az iparág globálisan is meghatározó tagjaivá váltak. Ilyen a Binance is, a jelenlegi világelső kriptotőzsde, amely tavaly már 445 millió dollárnyi nyereséget könyvelt el.
A mostanra máltaivá lett cég először Kínában nyitotta meg a kapuit, helyi vállalkozásként. Az akkoriban megszerzett, helyi ügyfelei már csak VPN-szolgáltatásokon keresztül tudják használni a szolgáltatásaikat, hiszen azokkal megkerülhető a tiltás.
Ez a történet köszön vissza mindenhonnan, amelyik tőzsde túlélte a tiltást. Az OKEx azóta szintén Máltán üzemel, és világszerte mintegy 800 alkalmazottat foglalkoztat.
A Huobi még a nevéhez is hozzáírta a „Global” szócskát, hogy ezzel is jelezze, nemcsak a székhelye, de a működési területe is kiterjed immár az egész világra.
A szingapúri székhelyű platform most már irodákat tart fenn Hongkong, Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államokban is.
Dovey Wan, a Primitive Ventures kriptobefektető holding társalapítója 2018-ban ennek kapcsán nevezte a fiatal kínai vállalkozókat „csótány-szintű túlélési képességekkel rendelkezőknek”. Ellenállásba ütköztek, és a meghátrálás, feladás helyett inkább a költözést, terjeszkedést választották, a barátságosabb országok felé.
„A BTCChina és a Yunbit, a két legnagyobb forgalmú tőzsde egyetlen éjszaka alatt eltűntek. De sokan túlélték – a Huobi, OKEx, Gate.io – és néhány új játékos is feltűnt, akik azóta magasra jutottak – ilyen a Binance vagy a Bibox.”

A bitcoin elismertebb, mint valaha

A Kínában betiltott iparág viszont rohamtempóban növekszik ott, ahol hagyják neki. Miután a piaci értékének 85%-át elvesztette, a bitcoin idén újra erőre kapott. Ezzel pedig az idei év legjobban teljesítő eszközosztálya lett.
Az árfolyamok felfutását sokan a makrogazdasági hatásoknak tulajdonítják. Ide értik az USA-Kína kereskedelmi háborút, a központi bankok mennyiségi lazítási pénzpolitikáját, és még a Facebook kriptopénz-próbálkozását is.
Viszont van egy másik tényező is, amelyik szerepet játszhat az árak emelkedésében – ez pedig a kínai befektetők növekvő igénye.
A Hongkongban található Babel Finance elemzése szerint a kínai volumen növekedése jelzi, az ottaniak tényleg biztos menedékként kezdenek a kriptóra gondolni a piaci változások tükrében. A jüan gyengülése további befektetőket vonz a bitcoin irányába.
Így miközben jelentős létszámú új befektető érkezik Kínából a kriptoszférába, a Népbank tiltása leginkább egy vak őrszem hasznosságához hasonlítható.

Olvastad már? Dollar-cost averaging: egy befektetési stratégia a hosszú távú bitcointulajdonosokban

Az ázsiai szuperhatalom vajon növelni fogja a szigort, két év hatástalan tiltás után? Írd meg nekünk véleményedet kommentben!
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

25,6 millió dollárnyi bitcoint vásárolt a japán Metaplanet, már 2031 bitcoint birtokol

Metaplanet tovább növelte bitcoin-tartalékait egy új, 25,6 millió dollár értékű vásárlással. A cég további 269,43 BTC-t vásárolt, átlagosan 95.000 dolláros áron érménként. Simon Gervovich vezérigazgató egy...

Tovább gyengélkedik az Ethereum árfolyama

Prémium Ethereum (ETH) A kriptopiac bizonytalan helyzete közepette az Ethereum (ETH) árfolyama egyre inkább veszít lendületéből. Az ETH továbbra is a 2600 dolláros szint körül ingadozik, és többször...

A Mantle token szembe megy a piaccal – elérkezett az idő az altcoin befektetésekhez?

Prémium Mantle (MNT) A kriptopiac továbbra is vegyes árfolyami mozgásokat mutat, miközben a vezető altcoinok fontos támasz- és ellenállási szintek között ingadoznak. Ezzel szemben a Mantle (MNT) árfolyama...

5 legforróbb AI- és mémcoin, amelyek 50-szeres mozgásokra készen állnak – ne maradj le!

Vendégbejegyzés A kriptopiacok felpörögtek, és a bálnák a következő robbanásszerű emelkedésre pozicionálják magukat. Miközben a Bitcoin és az Ethereum új csúcsokat keres, az AI- és mémcoinok...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.