Mark Cuban elindul az elnökségért, ha a bitcoin eléri az 1 millió dollárt

A Dallas Mavericks tulajdonosa azt ígérte, hogy elnökként minden állampolgárnak bitcoint osztana.

Mark Cuban, a Twitteren mondta el, hogy elindul az elnökségért, ha megvalósul néhány körülmény.

„Elindulok, ha a bitcoint eléri az 1 millió dollárt, és ha rá tudjuk venni a kincstárt, hogy 350 bitcoint osszon szét 4 évig, hogy évente mindenki kapjon 1 satoshit, melyet 10 évig birtokolniuk kell.”

Cuban azt követően írta ezt, hogy a milliárdos Chamath Palihapitiya azt írta, javításra szorul az USA politikai keretrendszere, így „egy megbízható harmadik pártra lesz szükségünk 2030-ra.” Cuban ezt követően a politikai pártok értelmét is megkérdőjelezte.
Palihapitiya erre azt felelte, hogy nem lesz szükség pártokra, ha Cuban elindul.
Cuban többször is szót ejtett a bitcoinról az elmúlt két év során. Legutóbb úgy beszélt róla „mint egy vagyontárolási eszköz, amely jobban hasonlít egy vallásra, mint egy megoldásra” és „bármennyire is mondják azt a követők, hogy a bitcoin egy fedezet a világvége ellen, ez egyszerűen nem igaz.”

Cuban véleménye sokban hasonlít a kriptoágazat több szereplőjének gondolkodására. Cuban és a különböző kriptoguruk is vagyontárolási eszközként tekintenek a bitcoinra.
Azonban Cuban szerint egyszerűbbé kellene tenni a bitcoin felhasználását, és emellett több problémát is meg kell oldani, hogy ne csak egy új vagyontárolási eszközt alkossunk.

Olvastad már? A JPMorgan stratégái szerint a bitcoin előbb-utóbb utoléri az aranyat

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Két nagy bank is a kriptó felé fordult

Az uralkodó narratíva szerint a kriptó egyre mélyebben beépül a hagyományos pénzrendszerbe. A legjobb bizonyíték erre a banki adopció, mert ha nagy, szabályozott bankok is...

A DATA Network feladja a saját blokkláncát, és a Sui-ra költözik

A DATA Network hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a saját, önálló blokkláncát, és az AI-tréningadatokat kezelő protokollját a Sui-ra költözteti. A váltást a Sui Foundation 30...

Az FSB a stablecoinok és az AI kockázataira figyelmeztette a G20-at

Az FSB hétfőn tette közzé levelét a G20 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei felé, néhány nappal a csütörtöki csúcstalálkozó előtt. Andrew Bailey, a testület elnöke nem kertelt....

A Coinbase és a Robinhood futures-brókere lekörözte a lakossági forex-piacot

A Coinbase és a Robinhood futures-brókere augusztus végén 581,4 millió dollárnyi, úgynevezett elkülönített ügyfélpénzt kezelt. Ugyanabban a hónapban az összes amerikai lakossági forex-ügynök együttvéve 470...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.