Már bitcoinkereskedelem elszámolásának kevesebb mint egy százaléka történik kínai jüanban, írja egy PBoC jelentés

-

 

A Kínai Jegybank (PBoC) azt állítja, hogy a kínai jüan jelenleg a globális bitcointranzakciók elszámolásának kevesebb mint egy százalékát teszi ki. A hírt július 9-én egy helyi hírportál, az Asia Times tette közzé.

A PBoC egy július 6-án megjelent jelentésében arról számolt be, hogy a jüan globális bitcoinkereskedelmi részesedése az után zuhant le ilyen drasztikus mértékben, hogy a kormány lekapcsolta a kriptopénzipart, írja az Asia Times.

Míg 2017-ben a kínai váltók a globális kriptoipar 90%-át kezelték – ezt a számot a PBoC jelentése is megerősíti – jelenlegi részesedésük mindössze 1 százalék, amelyre nagy hatással voltak a politikai szabályozások.

Guo Dazhim a Zsong Guan Szun Internet Pénzügyi Intézet kutatásvezetője azt mondta:

Az új számadatok jelzik, hogy az új politika nagyon sikeresnek bizonyult. Várható volt, hogy a jüan globális bitcoinkereskedelmi részesedése zuhanni fog a kínai tiltás bejelentése után.

A XinhuaNet idézte a PBoC jelentését, miszerint az ország politikája „kockázatmentes” kilépést biztosított 88 kriptopénzváltó és 85 ICO kereskedési platform számára, amelyek 2017 végétől zártak be.

Kína 2017-es szeptemberi váltó- és ICO-ellenes tiltása mégis csak 2018 elején vált igazán szigorúvá, miután a tisztviselők januárban kiszélesítették a tiltott „árjegyző” platformok és szolgáltatások skáláját.

Februárban Kína hozzáadta az offshore kriptováltól és ICO-k weboldalait a Nagy Tűzfalukhoz, amellyel még tovább szilárdították álláspontjukat.

További helyi médiajelentések arról árulkodnak, hogy Kína a közeljövőben nem tervezi feloldani bitcoinkereskedési tilalmát, amelyet továbbra is a kriptopénzek voltatilis piacával, illetve a hazai befektetők védelmével indokol.

Az olyan decentralizált valuták, mint a Bitcoin elleni határozott álláspontja ellenére a PBoC hosszú távon arra törekszik, hogy egy szigorúan ellenőrzött blokklánc-integrációt vezessen be a hagyományos pénzügyi szektorba.

Két héttel ezelőtt a bank új szabadalmat nyújtott be egy digitális pénztárcára, ugyanabban a hónapban, amikor felfedték új blokklánc-üzemeltetett rendszerüket, amelyet a papírcsekkek tokenizálására terveztek, de ugyanúgy képes okos szerződéseket is kezelni.

A PBoC vezetője tavasszal azt mondta, hogy amíg a virtuális valuták „technikailag elkerülhetetlenek”, és csökkenteni fogják a pénz körforgását, a PBoC irányítani szándékozik a „megjósolhatatlan tényezőket”, melyet a kripto decentralizált formái és a blokklánc alkalmazhatóságai okoznak.

 

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagy emelkedésre várnak a bitcoin-kereskedők

A grafikonok alapján az optimista kereskedők úgy vélik, akár 60%-os bitcoin árfolyam-növekedés is bekövetkezhet, ez most a 40 ezer dolláros szint elérését jelentené. A BTC egy...

Soha nem látott XRP árnövekedést jöhet?

Cameron Fous neves kriptoblogger és kereskedő nemrég merész jóslatot tett az XRP jövőjével kapcsolatban. Fous a Twitteren osztotta meg meglátásait, és azt állította, hogy az XRP...

Bitcoin: A shortolokat nem hatotta meg a piaci zűrzavar

Az amerikai szabályozó hatóságok intézkedései által kiváltott folyamatos piaci zűrzavar jelentősen befolyásolta a Bitcoin (BTC) és más altcoinok teljesítményét, a FUD pedig a mindennapok rendjévé...

A DeFi tokenek birtokosainak óvatosnak kell lenniük

A legfrissebb adatok szerint aggodalomra ad okot, hogy a népszerű DeFi tokenek, mint az Uniswap (UNI), Curve (CRV) és SushiSwap (SUSHI) nem mutatnak jelentős árnövekedést. Vajon...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!