Majdnem 3000 bitcoinnal a zsebében lelépett az egyik legnagyobb darknetes piactér

30 milliárd dollárnyi bitcoinnal exit-scamelt egy nagy darknetes piactér, ahol illegális termékeket értékesítettek – derült ki a jelentésekből.

Leléptek a bitcoinnal

A darknet piacterei – az internet azon része, amely a Google-höz hasonló keresőmotorok számára láthatatlan, és amelyet általában anonim szervertulajdonosok futtatnak – igencsak virágzásnak indultak a bitcoin 2009-es megjelenése óta.

A tiltott anyagok, fegyverek és lőszerek, hamis útlevelek és még hamisabb fiat valuták továbbra is elérhetők az internet szó szerinti legsötétebb sarkában, olyan kriptopénzekért cserébe mint a bitcoin vagy a lekövethetetlen Monero.
Annak ellenére azonban a feketegazdaság virágzik, és – meglepő módon – megbízhatónak bizonyul a kiszállítások végrehajtásában a fizetés után; mindig van egy csaló elem, az Empire felhasználói pedig épp egy ilyenbe botlottak bele.

„Az Empire, a legnagyobb darknetes kriptopiac eltűnt. Az adminok semmilyen magyarázattal nem szolgáltak és a bűnüldözők sem számoltak be semmilyen ehhez kapcsolódó esetről, ezért egy exit scamnek tűnik a dolog” – mondta dark.fail, a darknetet kutató anonim újságíró egy Twitter-bejegyzésben.

Az Empire 2018 januárjában indult, nem sokkal az AlphaBay kimúlása után, majd kis időn belül már 1,3 milliós felhasználóbázissal büszkélkedhetett.
A kutató elmondta, miszerint egy magát megnevezni nem kívánó alkalmazott szerint az adminok 2638 BTC, vagyis nagyjából 30 millió dollár nyereségre tettek szert az üzemeltetés révén.

Megjegyezte, hogy 8 nagyobb oldal is exit scamelt 2019-ben, a Wall Street Market lefoglalása után, az Empire azonban ezután is megbízható maradt.
Az oldal végül egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a jelentések szerint pedig könyörtelen DDoS-támadásokat szenvedtek el, és egyre több hackerrel kellett felvenniük a harcot – tette hozzá dark.fail.

„Nagyon egyszerű egy határozott ideológia mentén elindulni a darknet kriptopiacán, több ezer bitcoin birtoklásakor azonban a kapzsiság mindenféle jó szándékot képes elpusztítani.”

A hírek néhány nappal azután érkeznek, hogy egy indiai darknetfelhasználót tartóztattak le, amiért 27.000 dollárnyi metamfetamint vásárolt bitcoin felhasználásával.
 

Továbbra is a kriptók a darknet elsődleges fizetőeszközei

A darknet továbbra is az illegális tevékenységek melegágya. Egy másik jelentés szerint – amely korábban ebben a hónapban jelent meg – egy amerikai darknetes kereskedőt és bűntársát sikerült nemrég elkapni, aki nagyjából 270 millió dollár értékben kereskedett bitcoinnal.
A páros összesen több mint 23.903 bitcoinért értékesített fájdalomcsillapítókat, OxyContint és morfiumtablettákat.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nemrég kijelentette, hogy a bűnüldöző szervek már jóval jelentősebb mértékben figyelik a virtuális valutákkal történő illegális tranzakciókat, mint azt az utóbbi években tették.

Olvastad már? Tovább folytatódik a DeFi-mánia az „Uniswap Index” indulásával

Forrás:  cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Mi sülhet ki az MLB és a Polymarket együttműködéséből?

A Major League Baseball (MLB) bejelentette, hogy „integritásvédelmi” megállapodást kötött az amerikai Árutőzsdei Határidős Bizottsággal (CFTC). Emellett külön megállapodást írt alá a Polymarket piacfogadási platformmal. Egy...

Bitcoin ETF-ek: egy piros nap ijesztő volt – de valami egészen más történik a háttérben

Március 18-án első ránézésre rossz hírt kapott a piac: az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből 129.6 millió dollár áramlott ki egyetlen nap alatt. Ez sokak számára...

Új irányba fordul az amerikai kriptoszabályozás

Az amerikai tőzsdefelügyelet új vezetése egyértelmű jelzést adott a piacnak: véget érhet a korábbi, szigorú „szabályozás végrehajtáson keresztül” korszak. Paul Atkins, az SEC elnöke most...

Fontos ellenállást tört át az XRP árfolyama

Az XRP árfolyama a jelek szerint magához tér, miután áttörte a hetekig tartó 1,4 dolláros ellenállást. Ahogy a kriptovaluta tovább próbál emelkedni, az elemzők megosztottak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.