Kriptopénzzel is fizethetünk Dél-Korea leglátogatottabb strandjain

A puszani Haeundae Strand is részese annak a pilot programnak, amelynek célja, hogy kriptofizetési megoldásokat kínáljon a strandolóknak a nyár folyamán.
A Bitbeat-affiliate CIC Enterprise által futtatott pilot program kriptofizetési megoldásokat szeretne kínálni Dél-Korea két leglátogatottabb strandjának turistái számára.

A ZDNet Korea szerint a cég együttműködésre lépett az Innotech kártya- és készpénzfizetési szolgáltatóval, hogy tokenalapú fizetési megoldásokat vezessen be a Haeundae Beach System puszani strandjain.
A program lehetővé teszi majd a látogatók számára, hogy vízi sportokkal kapcsolatos tevékenységekért, mentőmellényért, de egyebek mellett napernyőbérlésért is fizethessenek bitcoinnal és ethereummal, valamint MCI és WAY ERC20-alapú tokenek segítségével egy okostelefon-alapú alkalmazáson keresztül.
 

Gyorsabb fizetési megoldás a turisták számára

A Bitbeat elárulta, miszerint az ilyen fizetések kevesebb mint 10 perc alatt megvalósulnak, a fizetés pedig QR-kódok segítségével történik bármilyen tárcából.
Pont ezek a tények azok, amelyek megkülönböztetik ezt a többi hasonló projekttől, amelyek megkövetelik a felhasználóktól, hogy külön alkalmazásokat töltsenek le az összes folyamat lebonyolítására.
A vállalat hozzátette:

„Reméljük, hogy a Haeundae-gu Beach System által használt virtuális valuta szélesebb körben is felhasználható lesz a való életben. Egy kriptopénz-fizetési környezetet próbálunk megteremteni.”

A puszani hatóságok arra számítanak, hogy a nyári napok során az emberek egyre több cikket bérelnek majd a haeundaei strandokon, ahelyett, hogy saját cuccokat hoznának, jobban kiélvezve ezáltal a strandon töltött időt. A Songjeong strand egyébként szintén futtat egy ehhez hasonló kriptofizetési pilotot.
Szintén Puszanban történt nemrég, hogy egy dél-koreai konzorcium június 20-án bejelentette szándékát egy blokkláncalapú egészségügyi turistaplatform kiépítésére.
Az elindulás dátumát még nem jelölték ki, a Gyeongam Ilbo szerint pedig a kezdeményezést a Busan Bank vezeti majd.

Olvastad már? Az arany és ezüst esése rossz hír lehet a bitcoin számára

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Minden megváltozik ennél a bikás altcoinnál, ahogy a Bitcoin és az Ethereum ismét emelkedni kezd

A Bitcoin hétfőn visszaszerezte a 105.000 dolláros szintet, amit a bikás makrogazdasági tényezők is támogattak. Az eszköz 102.000 dolláros visszahúzódás után közel 3%-kal emelkedett, áttörve a...

Az amerikaiak 80%-a szerint az aranytartalék egy részét Bitcoinba kellene fektetni

A válaszadók többsége szerint jó ötlet lenne Amerika aranytartalékának egy részét Bitcoinra váltani. A Nakamoto Project – egy nonprofit Bitcoin-oktatással és érdekképviselettel foglalkozó szervezet – legújabb...

3 legjobb előértékesítési token, amit érdemes megvásárolni 2025 májusában a komolyabb eredmények érdekében

Vendégbejegyzés A kriptopiac májusban újra talpra állt a korábbi visszaesések után, és a tőkebeáramlás jelentősen javult. Az altcoinok és a legjobb előértékesítési tokenek felkutatása a portfólió...

Kriptoszabályozás Indiában: a Legfelsőbb Bíróság felszólalt – „Ha adóztatják, akkor szabályozzák is!”

2025. május 20-án India Legfelsőbb Bírósága aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a központi kormány továbbra sem hozott létre világos szabályozási keretet a kriptovalutákra vonatkozóan. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.