Kripto-bűnszövetkezetet sikerült felszámolniuk a brit hatóságoknak

Öt magánszemélyt vádoltak meg azzal, hogy részt vettek egy állítólagos Bitcoin-összeesküvésben, amely több mint 27 millió dolláros kárt okozott – áll a The Lancashire Telegraph jelentésében.
A vádemelés a lancashire-i rendőrség nyomozásának a végeredménye.
Az összeesküvés a jelentések szerint majdnem két évig tartott, és öt olyan magánszemély vett benne részt akik a Coinspot ausztrál vállalatból egy féreglyukon keresztül csaltak ki pénzt.

Malcolm Isherwood ügyész a bíróságon elmondta: „ez egy hosszú ideje tartó nyomozás, amely rengeteg pénzt emésztett fel – több millió fontot.”
A 26 éves J. A.-B. az egyik vádlott, akit bitcoinnal kapcsolatos csalás elkövetésével, valamint bűncselekménnyel szerzett tulajdon birtoklásával vádoltak meg.
Az 57 éves S. B. pénzügyi tanácsadó összeesküvésért áll a bíróság előtt, amiért a bitcoineladások feldolgozását és tisztára mosását végezte.
Vele együtt a 43 éves K. C.-t szintén összeesküvéssel vádolják, amiért csaló módon használta a kereskedési platformot, hogy így jusson ausztrál dollárhoz.
Az ötösfogat további tagja a 33 éves H. M. K., aki jelenleg Dubajban tartózkodik. Az angol igazságügyi rendszer értelmében a tárgyaláson nem vehet részt videókapcsolással, így április 6-án vissza kell térnie az Egyesült Királyságba.

Az ötödik tag a 22 éves J. R., aki szintén a már említett bűncselekmények elkövetője.
A bűnszövetkezetnek még tagja volt az 52 éves J.P., akit megvádoltak ugyan, időközben azonban elhunyt.
A Lancashire Telegraph szerint egyetlen vádlott sem tiltakozik a vádemelés ellen, április 14-én pedig meg fognak jelenni a Preston Crown-i bíróságon.

Olvastad  már? Bitcoin ciklusok: Bitcoin fa?

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

- Advertisement -


Legfrissebb bejegyzéseink

Leáll a Crypto.com lakossági appja Hongkongban

A Crypto.com 2027. február 1-jén megszünteti lakossági alkalmazásának hongkongi szolgáltatásait. A vállalat ugyanakkor nem vonul ki teljesen a város digitáliseszköz-piacáról. A döntést a társaság november 2-án...

Decemberben indulhat a bitcoinkereskedés Oroszországban

Oroszország decemberben új szintre emelheti a kriptovaluták hazai szabályozását. A Moszkvai Tőzsde 2026. december 1-jén bitcoin, ether és USDT kereskedését indítaná el. A tőzsde szerint ezzel...

A Binance hack után megmozdultak az XRP-bálnák

A Binance történetének legsúlyosabb biztonsági incidense az XRP piacán is azonnal nyomot hagyott. A tőzsdei tartalékokból több mint 233 millió XRP került támadókhoz, miközben a...

Helyreállt az LBTC fedezete, újra 1:1 a peg

A Liquid Network ismét teljes, 1:1 arányú bitcoin-fedezetet biztosít minden LBTC mögött. A szeptemberi támadás után hiányzó mintegy 600 BTC-t a Blockstream pótolta. Visszaállt az LBTC...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.