Kiválasztott ügyfelek számára elindult a Fidelity Digital Asset platform

A Fidelity Digital Assets az Egyesült Államokbeli pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Fidelity nagyvállalat digitális valutákkal foglalkozó ága. Március 8-ától egyes felhasználók számára elérhetővé vált a szolgáltatás.

Olvastad már? Egyes kutatások szerint az ethereum felülmúlhatja a bitcoint a következő bika piacban

A cég a következőt írta a Twitteren:

„Elérhetővé tettük a szolgáltatást egyes ügyfelek számára és folyamatosan növeljük a résztvevők számát.
Új szolgáltatásunk a fedezeti alapokat, családi vagyonkezelőket, nyugdíjalapokat és egyéb intézményi befektetőket céloz meg.”

A Fidelity január végén nyilatkozta, amit mi is megírtunk, hogy a szolgáltatás már végső tesztelés alatt van.

A cég azt nyilatkozta, hogy a 2018 októberi bejelentés óta azért fejlesztik a felületet, hogy megfeleljen az intézményi befektetők, letétkezelési és a szabályozási elvárásoknak.
Januárban egy anonim forrás elmondta, hogy a Fidelity 2019 márciusában szeretné elindítani a bitcoin letétkezelési szolgáltatását.
Tom Jessop a Fidelity Digital Assets vezetője a héten nyilatkozott a CNBC-nek, hogy a cég mostantól életbe lépett, de még számos teendőjük van a platformon.
Elmondta, hogy egyes felhasználók már január óta használhatták a felületet, de másoknak akár szeptemberig is várniuk kell, mivel „sok múlik minden egyes felhasználó körülményein.”
Jessop azt is elmondta, hogy a tavalyi év medve piaca nem hatott ki a cégre, de „ha a piac csúcsán indítottál kriptoalapot, akkor mostanra elég rossz helyzetben lehetsz.”
Jessop szerint a medve piac ellenére egyre növekedik az intézményi befektetők érdeklődése a kriptopénzek iránt.
Azt mondta:

 „Összességében elmondható, hogy most sokkal lelkesebbek, mint amikor magasabban voltak az árfolyamok.”

Februárban a Fidelity bejelentette, hogy a cég növekedésével, a jövőben felhasználói körüket is tovább bővítik.
A Fidelity aktívan befektet új technológiákba, melyek segíthetik üzleti modelljét.
A tavalyi év során 2,5 milliárd dollárt költöttek olyan új technológiák fejlesztésére, mint a blokklánc és a mesterséges intelligencia.
Abigail Johnson, a Fidelity vezérigazgatója nagy támogatója a digitális valutáknak, 2017-ben cége számára bemutatta a bitcoin és etherbányászatot is.

Egy New York-i konferencián elmondta, hogy „hívő vagyok, azon kevesek között vagyok, akik a nagy üzleti szolgáltató cégek közül nem adta még fel a kriptopénzeket.”
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az intézményi lendület hajthatta 100 dollár közelébe a Quant árfolyamát

A Quant (QNT) árfolyama ismét az intézményi kriptosztorik középpontjába került: a token 100 dollár közelébe emelkedett, miután a The Clearing House a Quant technológiáját választotta...

Bitget-hackertámadás: észak-koreai szálat vizsgálnak

A Bitget vezérigazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy észak-koreai hackerek támadták meg a kriptotőzsde háttérrendszerét. A csütörtöki incidensben mintegy 351,6 millió dollárnyi digitális...

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Tokenizált betétekkel utaltak egymás között a brit bankok

Új korszak kezdődött a brit bankrendszerben: tokenizált betétekkel utaltak egymás között a bankok. A brit bankok most először mozgattak pénzt egymás között blokkláncon keresztül, tokenizált betétek...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.