Kínai gondok és amerikai pletykák – ezért zakózott ekkorát a bitcoin?

További félelmek merültek fel a szabályozói lépésekkel kapcsolatban, a kínai áramkimaradás okozta gyors hashráta-összeomlás eközben felépülőben van.
A bitcoin április 18-án hirtelen 52.000 dolláros mélypontra zuhant vissza, emlékeztetve mindenkit arra, hogy az árfolyam milyen szorosan kötődik a hashrátához.

A kínai-amerikai pletykák vezethettek a kiárusításhoz

Brutális órákat élhettek át a Bitcoin-bikák vasárnap reggel, miután a piaci árfolyam 59.000 dollárról 52.000 dollárra csökkent.
Miután korábban a hétvégén elveszítettük a 60.000 dolláros támaszt, a BTC/USD továbbra is viszonylag stabilnak volt mondható az eseményt megelőzően.
Mindent összevetve aztán csaknem 10 milliárd dollárnyi pozíció került likvidálásra az elmúlt 24 órában.
Az egyetlen óra alatt történt, nagyjából 7000 dolláros veszteség mértéke a februárban látott elképesztő növekedéssel vetekszik, amikor a bitcoin először érte el az 58.000 dollárt.

Ezt követően elemzők rámutattak az esemény két lehetséges okára: egy hashráta-összeomlásra, és meg nem nevezett amerikai szabályozói forrásokra, amely szerint bizonyos „pénzügyi intézmények” nagy bírságra számíthatnak, amiért azok kriptopénzeket is érintő pénzmosásban vettek részt.
A hashráta – a bányászok által fenntartott hálózatra fordított számítási teljesítmény – csaknem a felére csökkent egyes becslések szerint. Ez amiatt történhetett meg, mert a kínai Hszincsiang tartományban – ahol egy sor nagy bányászvállalat üzemel – tömeges áramkimaradások kezdődtek két nappal ezelőtt.
A régi mondás, miszerint „az ár követi a hashrátát”, most ismét beigazolódott.

„Az árfolyam és a hashráta mindig is korrelált” – érvelt Willy Woo statisztikus, utalva egy hasonló esetre még 2017 novemberéből.

Woo hozzátette, hogy ahogyan akkor, az árfolyamra gyakorolt hatás csak átmeneti volt, és a hashráta egyébként időközben már „szinte teljesen visszaállt”.


Nic Cartert, a CoinMetrics társalapítóját nem hatották meg a hszincsiangi problémák, mindenesetre azt mondta, hogy a médiafigyelem jelentős lehet.

„Ha a kimaradás 3 hétig fog tartani, akkor a bitcoin a történelem legnagyobb nehézségi igazodásán mehet majd keresztül, de úgy gondolom, erre nem sok esély mutatkozik – vagy újra üzemelni fognak a gridek, vagy a bányászok költöztetik majd el hardvereiket” – mondta egy közösségimédia-beszélgetés során szombaton.

A bitcoin nehézsége akkor csökken, amikor több bányász is felhagy a tevékenységével, a legutóbbi becslések szerint azonban a következő igazodás csak 1,8%-ot csökkent majd a nehézségen.

A hodlerek nem pánikolnak

A dolgokat azonban tetézi az a Twitter-bejegyzés, amelyben egy lehetséges jövőbeni amerikai jogi akcióról írnak.
https://twitter.com/Fxhedgers/status/1383611847144730626?ref_src=twsrc%5Etfw
Az árzuhanásközepette az FXHedge anonim „forrásokra” hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy az amerikai szabályozók meg nem nevezett „pénzügyi intézmények” ellen lendülhetnek akcióba hamarosan, amiért azok kriptopénzekhez köthető pénzmosásban gyanúsítottak.
Bár több részlet nem derült ki, a tweet mégis több mint 5000 lájkot kapott és nagyjából ugyanennyi retweetet ért el.

Bár közben a mainstream média is akcióba lendült, a tapasztalt bitcoinbefektetők ennek ellenére ugyanolyan higgadtak maradtak, mint eddig, hiszen pontosan tudják, hogy mi a zörgés egy hagyományos bikapiac során.

„Őszintén, miután elég sok ideje vagy a játékban, már hidegen hagynak a bitcoin árfolyamgödrei”tweetelte Steven Livera podcastházigazda.

„Csak a Bitcoin, ahogy teszi a dolgát a 10 millió dollár fölé vezető úton”.
A cikk írásakor a BTC/USD már ledolgozta az összeomlás csaknem felét, jelenleg pedig 55.000 dollár körül kereskedik.
Rafael Schultze-Kraft, a Glassnode láncelemző társalapítója egy hagyományos mérőszámot vett elő annak bizonyítására, miért van most tökéletes idő bitcoint vásárolni.


Az elköltött tranzakciós kimenetek aránya (SOPR), amely az összes profitot és veszteséget veszi alapul, először „állt vissza” a márciusi, 61.700 dolláros rekordár óta.

Olvastad már? 211 éves befektetési csoport vásárolt ethereumot 4,75 millió dollár értékben

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

376 milliárd dollárnyi kriptó érkezett Oroszországba egy év alatt

A Chainalysis szerint Oroszország több mint 376 milliárd dollárnyi kriptoátutalást kapott 2024 júliusa és 2025 júniusa között. Ez megelőzi az Egyesült Királyság 273 milliárd dolláros értékét. Ez a...

Rekordot döntött az XRP – soha nem volt ennyi Ripple-nagybefektető

A Ripple nagybefektetőinek száma rekordot döntött: 317,5 ezer pénztárca tart legalább 10 ezer tokent. Ez erősíti a befektetők hosszú távú bizalmát. Ez a növekedés az eszköz...

Így hatnak a makrogazdasági tényezők a bitcoin árfolyamára

A bitcoin már több mint egy hete csökkenő trendben van. A visszaesés október 6-án kezdődött. Az eszköz értéke 18%-ot esett, 126.000 dollárról körülbelül 103.000 dollárra október 10-ére....

CZ visszavág Peter Schiffnek: „Ez csak 1% a Bitcoin történetéből”

A Binance társalapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét visszaszólt Peter Schiff közgazdásznak, miután az újra brutális medvepiacot jósolt a Bitcoin számára. A vita ezúttal is a kriptó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.