Justin Sun szeretné megkapni a Twitter alapítójának első bejegyzését

Amikor azt gondolnád, hogy az NFT-k világa már tényleg nem lehet őrültebb: az extravagáns TRON-vezérigazgató Justin Sun ma egy egymillió dolláros tweetért szállt a ringbe.
Nem csak egy akármilyen tweetről van szó: ez az első, amit valaha közzétettek, hiszen a Twitter-alapító Jack Dorsey maga írta még 2006-ban, és most ő is árulja mint NFT-t.


Az NFT-k olyan digitális gyűjtögetmények, amelyek az Ethereum blokkláncán találhatók meg.A egyre fejlettebb kriptográfiának köszönhetően az NFT-k digitális ritkasága bizonyítható, és bárki számára nyilvánvaló.

Ez azt jelenti, hogy az NFT több, mint egy gyűjtögetmény – ha a való világban gyűjtögethetünk kártyákat, régi autókat vagy akár bélyegeket, miért zárnánk ki ebből a digitális világot is, ha a technológia már lehetővé teszi?
Tegnap éjfélkor a Twitter-vezérigazgató Jack Dorsey aukcióra bocsátotta azt a Twitter-bejegyzést, amelyben azt írja, „épp most hoztam létre a Twitterem”.


Kilenc órával később Sun válaszolt Dorsey tweetjére – azt mondta, hogy ő maga félmillió dollárral szállt be a licitbe.


Úgy néz ki, hogy Sun tényleg, tényleg meg szeretné kapni Dorsey cikkét. A piactér szerint a legnagyobb ajánlat jelenleg 1.000.000 dollár, amelyet @JustinSunTron Twitter-felhasználó dobott be, de hogy kik licitálnak még ellene, azt nem tudjuk.

Egy kitartó licitáló

Amikor Justin Sun szeretne valamit, akkor akár fél évet is vár rá, hogy tegyük fel, 4,37 millió dollárért megkaparintsa.
Ezzel most konkrétan a Berkshire Hathaway elnök-vezérigazgatójával, Warren Buffett-tel való vacsorájára céloztunk.
Az eredetileg 2020 júliusára tervezett eseményt Sun aztán később elhalasztotta veseköve miatt – egy Verge-cikk miatt azonban ez csak kifogás volt. Idén februárban aztán sikerült összehozniuk a találkát.
Sun, a blokkláncmilliárdos elsődleges célja az volt, hogy meggyőzze a keményvonalas nocoiner üzletmágnás Buffett-tet afelől, hogy bitcoinba fektetni igenis érdemes. Szintén megragadta az alkalmat, és bocsánatot kérjen tőle, amiért korábban „nagyszájú”-nak nevezte őt.

Sun imád villogni

 Justin Sun imád a reflektorfényben lenni. Múlt év augusztusában defi-coint bocsátott ki a saját nevével.
A stílusosan csak SUN-nak nevezett token a SUN Finance defi-platform natív governance tokenje, amely a TRON blokkláncán fut.
Amikor a Barstool Sports-vezérigazgató Dave Portnoy elindított egy egymillió dolláros kriptoalapot, Justin Sun 50 ezer dollárnyit ajándékozott bitcoinban, majd haladéktalanul eldicsekedte a Twitteren nagyvonalúságát.
Úgy néz ki tehát, hogy Sun nagyon meg szeretné szerezni azt a tweetet. De aggodalomra semmi ok, a Twitteren továbbra is ingyenesen megtekinthető.

Olvastad már? Az Arany Világtanács igazgatója csatlakozik a BlockFi-hoz

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A hiperbitcoinizáció kora: közel a 1 millió dolláros bitcoin?

A kriptovilág izgatott egy pozitív hír miatt, amit Samson Mow, a JAN3 szókimondó vezérigazgatója és bitcoin-párti szakértő osztott meg. Egy örömteli jóslattal állt elő: a...

Előnyére válhat-e a bitcoinnak a gyengülő dollár?

A bitcoin profitálhat az amerikai adósságból és a dollár gyengüléséből. A zöldhasú két évtizedes rekordot döntött. Az onchain elemzésekkel foglalkozó CryptoQuant platform új kutatása megerősítette: a bitcoin...

Új szabályozások közepette indul útjára a Pump.fun mémcoin token értékesítése

A Bybit megerősítette a régóta várt Pump.fun tokenértékesítés részleteit. Közölték, hogy az Európai Unió által szabályozott Bybit.eu platformon regisztrált felhasználók nem vehetnek részt az értékesítésben....

A PEPE árfolyama szárnyal – Bálnák és technikai jelek is emelkedést vetítenek előre

Prémium Pepe A kriptopiac teljes piaci kapitalizációja az elmúlt 24 órában 2,48%-kal, 3,46 billió dollárra emelkedett. Ezt segítette elő a 140,68 milliárd dolláros kereskedési volumen, ami a kockázatos...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.