Jönnek az okosszerződések a Stellar hálózatára

A Stellar soron következő, 20-as Protokoll nevű frissítésével immár az okosszerződések is megérkeznek a hálózatra.

A szerződéseket működtető al-rendszer neve Soroban, és a tervek szerint a főhálózaton lesz aktiválva, viszont először a validátor csomópontok fogják ellenőrizni, hogy a tranzakciók megfelelően működnek-e, mielőtt minden felhasználó számára elérhetővé teszik ezt.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A 20-as Protokollról február 20-án tartottak szavazást, ahol a validátorok végül elfogadták a bevezetését, közel két éves várakozás után.

A frissítés után a Stellar esetén is lehetőség lesz arra, ugyanúgy, ahogyan a többi okosszerződés-platformon, hogy defi applikációkat, valamint egyéb protokollokat hozzanak létre a fejlesztők.

Justin Rice, a Stellar Development Foundation alelnöke elmondta, a frissítés életbe lépése nagy mérföldkőnek számít a hálózat esetében, és a Stellar eddigi történetében a legnagyobb jelentőségű eseménynek tekinthető.

A Soroban funkcióinak a bevezetése szakaszosan történik majd, hogy a hálózaton dolgozó validátorok és fejlesztők folyamatosan ellenőrizhessék, hogy rendben megy-e az új funkciók aktiválása.

Stellar

Az úgynevezett nulladik fázisban elsősorban arra lesznek kíváncsiak, hogy maga a Soroban hogyan igazodik a Stellar hálózatához, a rendszer hogyan tudja majd kezelni a megnövekedett terhelést, hogyan reagálnak majd a már meglévő, működő projektek.

A későbbi szakaszokban kerül majd sor arra, hogy megemelik a tranzakciós limiteket az applikációk számára, és még több felhasználó számára nyitják meg a kapukat.

Ez után fog véglegesen felkerülni a hálózatra, bárki által szabadon hozzáférhetően az okosszerződéseket kezelő platform.

A Stellar fejlesztői úgy fogalmaztak, hogy ezzel a lépéssel újabb embereket tudnak majd bevonni a blokklánc világába, olyanokat is, akiket eddig különböző okokból nem tudtak mások kiszolgálni, vagy akiknek túl nagy költséget jelentette a hálózatokhoz való csatlakozás.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Stellar Development Foundation a nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fejlesztőik új piacokat akarnak elérni a munkájuk során, és a Stellar segítségével lehetővé tenni bárki számára, hogy a nemzetközi pénzrendszer része lehessen.

A tervek alapján az új frissítés életbe lépése a következő néhány nap során fog megtörténni.


Olvastad már? Okos befektetési lehetőségek a gyengén teljesítő kriptopiacon

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az amerikai felügyelet tisztázta a tokenbirtokosok szavazati jogát

Az amerikai értékpapír-felügyelet vállalatfinanszírozási részlege november 2-án frissítette a kriptoeszközökről szóló gyakori kérdéseit, és ebben egy olyan kérdést válaszolt meg, amely minden decentralizált protokollt és...

Arthur Hayes a jegybanki mérlegekhez köti a bitcoin erősödését

Arthur Hayes, a BitMEX egyik alapítója egy rövid bejegyzésben mondta el a véleményét a bitcoin következő időszakáról. A lényeg két mondatban, hogy a dollárlikviditás újra...

Mi várhat a tőzsdére a félidős demokrata győzelem után?

Az amerikai részvénypiaci határidős jegyzések a kezdeti zuhanás után fordulatot vettek november 4-én. A befektetők most azt próbálják felmérni, mekkora valódi kockázatot jelent a félidős...

133 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el egy francia banktól

Több mint 133 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy francia pénzügyi csoporthoz köthető számlákról. A Crédit Mutuel Arkéa érintettségét egyelőre sem a bank, sem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.