Jól indul az október

A kereskedők között a jó hangulat az úr, és ha valaki ezt vitatná, elég egy pillantást vetni a grafikonokra.
A bitcoin pár nap alatt 20%-nál többet emelkedett, 48 ezer dollár közelébe. Ennek legnagyobb része pedig egy alig fél órás időtartam alatt játszódott le. Előtte pedig az ether ára emelkedett nagyot, mindössze pár órával a bitcoin előtt.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kapitalizációs lista második helyezettje 11%-kal erősödött, egészen a 3315 dolláros árfolyamig, mielőtt visszaereszkedett a 3200 dolláros szintre.


A két vezető kriptó emelkedése persze a teljes piacra jó hatást gyakorolt, és a legtöbb projekt szintén hegymenetbe kapcsolt. Az összpiaci kapitalizáció így a CoinMarketCap adatai alapján most 2,1 billió dollár.

A fundamentumok miatt lehet

Kína ismét nekifutott, hogy betiltsa a bitcoint, ez pedig sokak szerint ahhoz vezetett, hogy a kínai kereskedők tömegesen mentek át decentralizált tőzsdékre. Egyes kínai újságírók úgy vélik, hogy a dYdX defi protokoll múlt heti 90%-os emelkedése is nekik köszönhető.
Az USA esetében nagyobb figyelmet kapott a hír, hogy a Fed elnöke, Jerome Powell a Kongresszusnak úgy fogalmazott, hogy Kínával ellentétben ő nem akarja betiltani a kriptopénzeket (szerkesztői megjegyzés: a Fed egy bank, a bankok nem szoktak törvényeket hozni amúgy sem, nagyjából annyira kompetensek a bitcoin betiltásában, mint a kresz megváltoztatásában).
Powell elmondása szerint a stablecoinok viszont más elbírálás alá kellene, hogy essenek. A stablecoinok kibocsátóit bankként kellene definiálni:

„A stablecoinok olyanok, mint a pénzpiaci alapok, vagy éppen a bankbetétek. Mégis kívül esnek a szabályozói hatáskörökön. Pedig szabályozni kellene ezeket. Ha azt csinálják, amit a bankok, azt kelljen teljesíteni, amit a bankoknak.”

Ez az álláspont sem vette el a piac kedvét a vásárlástól, viszont ahogy a kriptóban mindig, a változás bármikor bekövetkezhet.

Olvastad már? A Bitcoin befektetői „már nem félnek”

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Robinhood Chain hatalmasat nőtt a memecoin-láz miatt, de ebből még baj lehet

Ha te vagy a világ egyik legismertebb fintech óriása, és megépíted a Wall Street blokkláncos, "on-chain" változatát, valószínűleg abban reménykedsz, hogy az első vendégek öltönyben,...

A BitMine milliókat keres az ETH stakinggel

A kriptobányászat hagyományosan arról szól, hogy egy cég vesz egy hangos, forró és rengeteg áramot zabáló gépfarmot, hogy bitcoint kaparjon ki a blokkláncból. A BitMine...

Az USA és az Egyesült Királyság közös stablecoin-szabályokat dolgozna ki

Sokáig úgy tűnt, hogy a világ legfontosabb pénzügyi központjai, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság inkább csak távolról figyelik a stablecoinokat. Vagy ha kezdenek...

A Coinbase kódját már 95%-ban az AI írja

Sokáig úgy beszéltünk a mesterséges intelligenciáról, mint egy jóindulatú asszisztensről, aki néha kijavít egy-egy hibát a kódsorokban. A Coinbase viszont elmondta, hogy ők már hivatalosan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.