Jöhet a százezer dolláros bitcoin?

David Mercer, az LMAX ügyvezetője a CNBC-nek adott interjújában elmondta, a bitcoin ETF-ek iránti igény ugrásszerűen növekszik, és ennek nagy hatása lesz a bitcoin jövőjére.

Az LMAX egy világszinten működő pénzügyi szolgáltató, amely több platformot is üzemeltet a forex és a kriptotőzsdei kereskedés területén.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Mercer úgy véli, ha a bitcoin elterjed, és az emberek a portfóliójuk 3-5%-át ebben tartják, akkor az drámai áremelkedéssel járhat majd, amilyenre eddig még nem volt példa.

Úgy fogalmazott, hogy ha tisztán a kereslet és kínálat egyensúlyát vesszük alapul, akkor is a mai többszörösére emelkedhet az árfolyam.

Az ETF-ek emelkedő népszerűsége pedig tovább növeli majd a kriptoipar iránti általános érdeklődést.

„Hosszabb időtávon, itt most öt vagy tíz évről beszélünk, szinte biztos, hogy átlépünk a hat számjegyű területre. A mostani, százezer alatt árfolyamokat elfelejthetjük majd. Ha pedig figyelembe vesszük az intézményeket, mi a világ 40 legnagyobb bankja közül 35-tel kapcsolatban vagyunk, minden nagy tőzsdével együtt dolgozunk, körülbelül 200 brókerrel, és a bankok azok, akik a legnehezebben lépnek be erre a területre.”

Mercer úgy véli, a változás hatalmas, hiszen ezek a bankok eddig kizárólag a határidős piacokon kereskedhettek, fizikai termékekkel nem kerülhettek kapcsolatba.

Márpedig az ETF-ek segítségével most már ténylegesen beléphetnek a bitcoin-piacra, és ezzel elmondható, hogy a terület végre tényleg demokratizálódott, a lakossági ügyfelektől a legnagyobb intézményekig bárki beléphet.

„Eljutottunk arra a pontra, hogy a privátbanki szolgáltatások esetén, vagy a vagyonosokra specializálódott pénzügyi tanácsadás keretein belül is most már tudnak olyan termékeket ajánlani a befektetőknek, amellyel gyakorlatilag közvetlen hozzáférést lehet szerezni az eszközosztályhoz. Az intézmények is egyre bátrabbak, kezdik megszokni, hogy a kriptopiac hogyan viselkedik, és egyre elfogadóbbak azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen a kriptoeszközöket tartsák, legyen az bitcoin, ether, vagy más kriptopénz.”

A bitcoin tekintetében kétségtelen, hogy az általános hangulat egyre optimistább, és főleg a felezés közeledtével egyre nagyobb árfolyamugrásokra számítanak a befektetők.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A Standard Chartered Bank az idei évre megosztott árfolyam-előrejelzése szerint a bitcoin év végére elérheti a 100-150 ezer dollár közötti árat.

A Bitwise befektetési igazgatója pedig nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy szerintük hosszú távon a bitcoin tekintetében egy dübörgő bikapiacot láthatunk.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Egy kereskedő 90 milliót kaszált egy mém érmével, ez lehet a következő sikersztori?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin árfolyama megtorpant az olajárak miatt

A bitcoin lendülete megtorpant hétfőn, miközben az energiaárak újabb geopolitikai feszültségek miatt ugrottak meg. A piac egyszerre figyeli az orosz–ukrán energiafegyverszünet sorsát, a Hormuzi-szoros körüli...

A pump.fun mostantól a követők hasznát nézi a callout-jutalmaknál

A pump.fun megváltoztatja, hogyan fizet azoknak, akik tokeneket ajánlanak a követőiknek. Az új szabály szerint október 10-től a kis kapitalizációjú tokenekre tett calloutok kevesebbet hoznak,...

Kriptovásárlás: újra éledezik a lakossági kereslet

A lakossági kriptokereslet újra éledezik, de a Google adatai alapján nem feltétlenül úgy, ahogy azt a bitcoin árfolyama alapján várnánk. A „kripto vásárlása” kifejezésre egyre...

Adathalász link jelent meg a Coldcard X-fiókján

A Coldcard hivatalos X-fiókján megjelent adathalász link újabb riasztást keltett a Bitcoin-közösségben – különösen azért, mert a Bitcoin-only hardveres tárca gyártója éppen egy súlyos biztonsági...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.