Joe Rogan életképes valutának látja a bitcoint

A népszerű rádiós a legutóbbi interjúja során az MMA-harcos Khalil Rountree-vel beszélgetett, és ennek során a korai internethez hasonlította a bitcoint, amely érthetően megrémíti a kormányokat.
Rogan szerint a BTC olyasmi, amire a kormányok nem számítottak.

„Úgy hiszem, a Bitcoin nagyjából olyan lehet, mint a korai internet volt. A kormányok nem számítottak a létrejöttére, mára pedig már egy életképes, használható pénznemmé vált, vásárolni tudsz vele.”

Rogan elmondta, a kormányok tervei szerint be fognak vezetni olyan centralizált digitális pénzeket, amelyeket ők irányítanak, és még azt is megmondhatják, hogy mire lehet elkölteni.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ezzel ellentétben a bitcoin teljesen kívül van a kormányzati befolyáson, decentralizált és engedélymentes fizetési megoldásként működik.
Rogan 2014-ben foglalkozott először a bitcoinnal, azóta támogatónak tekinthető.
Egy 2016-os Andreas Antonopoulos-interjúban úgy fogalmazott, 1000 dolláros árfolyam óta all-in van.
2021 számít annak az évnek, amikor különösen sok celeb kezdett el kriptókkal foglalkozni, Rogan bitcoin-támogatása mostanra megállapodottnak tekinthető.
A műsorában januárban is szóba került a BTC, akkor úgy vélte, még bedőlhet a rendszer, de mostanra már egyértelművé vált a meggyőződése.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

Joe Rogan interjú-műsora a Spotify legnépszerűbb showjának számít, epizódonként 11 milliós nézettséggel. Anthony Pompliano úgy fogalmazott, hogy a műsor nagyobb, mint a Fox News és a CNN együtt.
A mostani interjúja előtt is már volt vendége az MMA-ból, Khalil Rountree-vel pedig arról beszélgettek, hogy a sportoló hogyan ismerkedett meg a bitcoinnal.


Rountree az UFC egyik jelenlegi amerikai versenyzője, aki bevallottan nem tech- vagy éppen pénzügyi guru, de nagyon is izgatja a technológia, és a Bitcoin Miami 2022 konferencián is előadóként volt jelen.
Rountree megemlítette Yeonmi Park esetét is, aki Észak-Koreából tudott elmenekülni, köszönhetően a bitcoinnak.
Az epizód nézői a Youtube platformján a kommentek alapján főleg abban reménykednek, hogy például Jack Mallers, a Strike vezetője, vagy éppen Jack Dorsey, a Twitter alapítója is feltűnik majd a műsorban valamikor.
Volt, aki úgy fogalmazott, hogy Michael Saylor interjúja akkora hájpot okozhatna, mint egy spot ETF elfogadása.

Az mindenesetre látható, hogy a „Bitcoin awakening” epizód hamar átlépte a százezres megtekintést, és Joe Rogan műsora még mindig a legmenőbb a Spotify kínálatában.

Olvastad már? Jobb kereskedés, jobb élet – ezzel a szlogennel hódít a Bitget kriptotőzsde

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.