Jim Rogers: a bitcoin el fog tűnni, mert nem állnak mögötte fegyverek

Jim Rogers befektető szerint a bitcoin továbbra is egy lufiban tartózkodik, a kriptovaluta pedig végül a zéróig csökken, majd eltűnik.

A befektetési guru, aki már 2017-ben is lufit kiáltott, nemrég arról spekulált, hogy a kriptovaluták végül teljesen el fognak tűnni.

Az AERA dotnak pénteken adott interjújában Rogers azt mondta, hogy a kriptovaluták – beleértve a bitcoint is, „végül csökkenőben lesznek, és minden a zéróig fog menni”.

„Akik kriptovalutákat használnak, azt hiszik, hogy okosabbak, mint a kormányok” – mondta Rogers az AERA dotnak.

„Valójában, úgy vélem, igazuk van. A kormányoknak azonban van valamijük, ami az embereknek nincs. Ezek pedig a fegyverek. Azért gondolom, hogy a kriptopénzek el fognak tűnni, mert nem a kormányhatalom fegyveres erején alapszanak.”

(Nos, ide jöjjön egy kis összehasonlítás: Liechtenstein állam már 1868 óta nem rendelkezik fegyveres haderővel. Ahhoz képest, hogy az eltelt 152 év alatt két világháborút is túlélt a piciny ország, Rogers jóslatának beteljesülésére még elég sokat kellene várnunk.)

Van néhány nem igazolt korreláció a kriptopénzek árának növekedése és csökkenése, valamint a kormányok egyre hatalmaskodóbbá válása között.

Amikor például Donald Trump amerikai elnök egy békés tüntetés erőszakos felszámolására adott parancsot a Fehér Ház előtt, június 1-jén, a bitcoin ára több mint 8%-ot nőtt.

A kriptó csak „hazárdjáték”

A Cointelegraph 2017 novemberében arról számolt be, miszerint Rogers kijelentette, hogy a BTC „kinézetre és szagra” is olyan, mint egy lufi.

Ez még azelőtt történt, hogy a kriptovaluta árfolyama elérte volna eddigi rekordját, vagyis a 20.000 dollárt 2017 decemberében.

„A kriptovaluták évekkel ezelőtt még nem is léteztek, egy szempillantás alatt azonban 100-szor, 1000-szer értékesebbek lettek. Ez egy egyértelmű lufi, a valódi árat pedig nem tudom. A virtuális valuta nem egy befektetési cél. Csak egy hazárdjáték.”

Az olyan milliárdosokkal, mint Warren Buffett-tel vagy Soros Györggyel egyetemben Rogers egyike a világ legnagyobb befektetőinek.

Az AERA dot-interjúban megjelent nézeteiben Buffett azon februári kijelentései tükröződnek vissza, amelyek szerint „a kriptovalutáknak alapvetően nincs értékük”

Olvastad már? A bálnák alapján júliusra ötszámjegyű lehet a bitcoin értéke

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Két nagy bank is a kriptó felé fordult

Az uralkodó narratíva szerint a kriptó egyre mélyebben beépül a hagyományos pénzrendszerbe. A legjobb bizonyíték erre a banki adopció, mert ha nagy, szabályozott bankok is...

A DATA Network feladja a saját blokkláncát, és a Sui-ra költözik

A DATA Network hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a saját, önálló blokkláncát, és az AI-tréningadatokat kezelő protokollját a Sui-ra költözteti. A váltást a Sui Foundation 30...

Az FSB a stablecoinok és az AI kockázataira figyelmeztette a G20-at

Az FSB hétfőn tette közzé levelét a G20 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei felé, néhány nappal a csütörtöki csúcstalálkozó előtt. Andrew Bailey, a testület elnöke nem kertelt....

A Coinbase és a Robinhood futures-brókere lekörözte a lakossági forex-piacot

A Coinbase és a Robinhood futures-brókere augusztus végén 581,4 millió dollárnyi, úgynevezett elkülönített ügyfélpénzt kezelt. Ugyanabban a hónapban az összes amerikai lakossági forex-ügynök együttvéve 470...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.