Jelentős ellenállás mutatkozhat 18.800 dolláron

A bitcoin árfolyama december 12-én kisebb felépülésbe kezdett, miután rövid időre a 17.700 dollár alá is benézett az előző napon.

A bálnaklaszterek szerint a 18.600 dolláros szint továbbra is az egyik legnagyobb rövid távú akadály a BTC számára.

A bálnaklaszterek olyan árpontoknál keletkeznek, ahol a bálnák bitcoint halmoznak fel, és nem mozgatják készleteiket.

Mivel a bálnák nagyobb valószínűséggel adnak el profitban vagy nullszaldóban, mintsem veszteségesen, a klaszterek jellemzően támasz- vagy ellenállási szintekként viselkednek.

A közeljövőben a bálnaklaszterek a Whalemap adatai szerint 18.600 és 18.800 dolláron mutattak nagyobb ellenállási területeket a bikák számára.

Forrás: Whalemap
Vissza kell szerezni a 18.600-18.000 dolláros régiót a rali folytatásához

Ahogy arról a Cointelegraph korábban beszámolt, a bitcoin kezdetben egy mélyebb korrekció kockázatával nézett szemben, a vásárlók pedig valljuk be – nem reagálták túl a 18.000 dolláros szintet.

Michael van de Poppe, az Amsterdam Stock Exchange kereskedője azt mondta, hogy a 16.000 dollár az utolsó nagy támasz a 13.000 dollár előtt.

Éppen ezért a 17.600 dolláros támaszterület kritikus lesz, mivel ha ez alá esünk, akkor a BTC-t elhúzódó, csökkenő trend fenyegeti anélkül, hogy akár az alacsonyabb támaszok is tesztelésre kerülnének.

A bitcoin azonban elkezdett felépülni, a bálnaklaszterek pedig arra utalnak, hogy a 18.600 és 18.800 dollárt megcélzó rali egyre valószínűbb.

A technikai ellenállási és támaszszintek alapján a Mayne nevű pszeudonim kereskedő szintén megerősítette, hogy a 18.700 dollár jelentős érdeklődést válthat majd ki az eladókból.

Mint mondta:

„Ha ez az elutasítás megerősítésre kerül, egy újabb csökkenést láthatunk majd. Úgy néz ki, hogy a 17,2 ezres long kereskedés már zsúfolt, vajon eljutunk oda, vagy egyszerűen áttörünk. Térjen vissza a 18.000 dollár, aztán squeezelhetünk néhány kései shortot a hétvége során, majd visszatérhetünk 18.700 dollárra.”

A kereskedők szintén óvatosan viszonyulnak a bitcoin shortolához az utóbbi néhány napban. Habár a bitcoin lendülete megfogyatkozott a hét eleje óta, néhányan úgy vélik, hogy az intézményi befektetők felől érkező nagy tőkebeáramlás ellensúlyozhatja egy nagy visszahúzódás kockázatát.

Egy másik pszeudonim kereskedő, „Salsa Tekila” megjegyezte, hogy valószínűleg az „irracionális FOMO-shortolás” okozta a bitcoin esését.

Az intenzív értékcsökkenés után egy megkönnyebbülést jelentő rali egyre valószínűbbé válik.

Mint mondta:

„Már nem vágyom annyira a shortolásokra, inkább spot longban maradok, és innen skalpolgatok majd.”

Hol vannak a bálnaklasztertámaszok?

17.000 dollár fölött a bálnaklaszterek két nagy támaszterületet mutatnak 17.170 és 17.700 dolláron.

December 12-én, amikor a bitcoin ára 17.572 dollár alá nézett be a Binance-en, a bitcoin gyors fordulatot mutatott, majd három órán belül 17.700 dollár fölé emelkedett.

A bitcoin gyors felépülése 17.600 dollárról 18.400 dollárra 24 órán belül azt mutatja, hogy nagy vásárlói igény mutatkozik 18.000 dollár alatt.

A közeljövőben a bálnaklaszterek támaszai körül kialakuló agresszív vásárlói reakciók segíthetnek egy durva korrekció megakadályozásában.

Forrás: Cointelegraph Markets

Ami viszont a előre látható jövőben nagyobb aggodalomra ad okot, az a félelem és kapzsiság indexe.

A legutóbbi adatok szerint „extrém kapzsi” most a piac, a pontszám 90 a 100-ból, ami arra utal, hogy a csökkenés kockázata továbbra is magas.

Olvastad már? A Bebo korábbi ügyvezetője nagyban fogadott a bitcoinra

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Már nem közpénzből érkeztek Salvador bitcoinjai

Salvador bitcoinstratégiája újabb fordulóponthoz érkezett: a Nemzetközi Valutaalap szerint a 2025 júniusa óta kimutatott állománybővülés mögött nem állami vásárlások, hanem magánadományok álltak. A bejelentés lezárhat...

Garlinghouse a CLARITY Act elfogadását sürgeti

Az amerikai kriptoszabályozás újabb fordulóponthoz érkezett: Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója szerint Washingtonnak most már nem újabb vitákat, hanem kézzelfogható jogszabályt kell felmutatnia. A CLARITY...

A Kraken IPO-ja újra csúszik, 2027 második negyedévénél hamarabb biztosan nem jön

A Kraken tőzsdei bevezetése ismét csúszik, az anyavállalat szerint 2027 második negyedévénél hamarabb nem lesz IPO. A hír nem meglepő, de a részletek sokat elárulnak...

Bitcoin mint menedékeszköz: újabb makrogazdasági próba

A menedékeszközök ismét reflektorfénybe kerültek, a bitcoin pedig nehéz makrogazdasági teszt előtt áll. Az amerikai–iráni feszültségek erősödése, a hordónként 90 dollár környékére visszakapaszkodó olajár és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.