Japán legnagyobb bankja belép a kriptopiacra

-

Már több hónapja hallani az egyik legnagyobb japán bank kriptopénzszektorba való betöréséről. A pletykák aztán akkor nyertek megerősítést, amikor a Mitsubishi UFJ Financial Group Inc., a jelenlegi legnagyobb japán bank bejelentette, hogy saját kriptopénz elindítását tervezi.

Olvastad már? Blokklánc kezdeményezést indít a világ legnagyobb kereskedelmi szervezete, az ICC

A szándékot a bankcsoport elnöke, Mike Kanetsugu jelentette be, valamint bemutatta a bank terveit, amely egy kriptopénz kibocsátását tűzte ki célul 2019 végéig.

A nyilvánosságra hozott információk szerint bank kereskedők és éttermek számára szeretné elérhetővé tenni szolgáltatását. A felhasználás előnyei közé tartozik, hogy az ügyfelek hozzáférést nyernek a hálózat használatára vonatkozó statisztikákhoz.

Ennek köszönhetően az eladók értékes információkhoz jutnak a vásárlók szokásaival kapcsolatban.

Ezen funkció segítségével az értékesítők és vállalkozók még inkább a vásárlók igényeire szabhatják kínálatukat. A kriptopénz adoptációja elvileg mind a vevők, mind az eladók számára előnyökkel jár majd.

A projekt célja

Az említett japán bank, vagyis a MUFJ egyébként a világ 5. legnagyobb bankja. A folyamatos gazdasági fejlődés miatt számos logisztikai probléma üti fel a fejét. Főleg akkor, ha a bank nagyobb piacokra lép.

A projekt elsődleges célja a japán felhasználási szokások megfigyelése. Japánban ugyanis – a MUFJ állítása szerint – a lakosság nagy része fizikai pénzt használ.

Éppen ezen szeretnének tokenjük segítségével változtatni. A kriptopénz segítségével tehát a bank célja, hogy megváltoztassa ügyfelei viselkedését.

A kriptopénzt a tervek szerint a bank vagyoneszközei fogják fedezni, amely egyébként is nagy bizalomnak örvend az ügyfelek szemében.

A bank a tokent saját mobilapplikációjába is integrálni szeretné. Ennek segítségével a felhasználók könnyen kezelhetnék számláikat, hitel- vagy bankkártyáikat, valamint a mobileszköz segítségével tokenjeiket is.

A japán MUFJ bátor lépései nagy kihívást jelentenek, és egy újabb áttörést jelenthetnek a kriptopénzek globális elfogadottsága terén.

Az elkövetkező évben kiderül, hogy hogyan lesz képes a kereskedelmi bank megvalósítani elképzeléseit. Egy siker mindenképp nagy mérföldkő lenne a kriptoszektor területén, amely a teljes 21. századi bankszektorra is hatással lesz.

Azt azonban mindenképp tartsuk szem előtt, hogy a készpénzmentes világ felé vezető út nagyon sok veszéllyel van kikövezve.

Véleményem szerint semmiképp nem szabad hagynunk, hogy a folyamat centralizált, valamilyen felsőbb hatalom által ellenőrzött módon menjen végbe. Az ehhez hasonló projektekkel pedig pontosan ez a probléma.

A készpénz legfontosabb tulajdonsága ugyanis az, hogy anonimitást biztosít. Olyanfajta anonimitást, amelyet sokan a bankkártya kényelméért feladnak. Ne tegyük. Nem éri meg.

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

PlanB: „A Bitcoin feleződése nem lesz másmilyen, mind korábban”

PlanB ragaszkodik ahhoz, hogy a Bitcoin feleződés után idén 100.000 dollárra fog szökni, és 2025-ben 300.000 dollár fölé emelkedik. A kriptoközösségben keringő általános hiedelemmel ellentétben a...

Pepe (PEPE) technikai elemzés 04.18.

Prémium Pepe (PEPE) A Pepe (PEPE) néhány hete még jelentős növekedést tapasztalt, de mostanra már veszít a lendületéből. A nyereségben való ellátottsága az elmúlt hetekben csökkent, és több...

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!