Janet Yellen nem ért a bitcoinhoz

Az USA jelenlegi pénzügyminisztere, Janet Yellen kritikával illette a bitcoint többek között a nagy energiaigénye és az illegális felhasználási módjai miatt. Természetesen az állításai pontatlanok, de legalábbis túlzóak.

A New York Times újságíróinak adott interjújában a tisztviselő ismét leszögezte, hogy nem nagy rajongója a bitcoinnak, a mostani érveit pedig az energiaigényre és az illegális használatra hegyezte ki.

Szóba került, hogy a kormányzatnak jobban figyelemmel kellene-e kísérnie az iparágat, erre válaszul születtek a szokásos frázisok.

„Nem hinném, hogy a BTC széles körben használt eszköz lenne a tranzakciókhoz. Attól tartok, hogy a használata leginkább az illegális pénzügyi műveletekhez köthető.”

A bitcoin illegális felhasználása egy régi érv, de valójában semmiféle adat nem támasztja ezt alá.
A Chainalysis elemzőcég felmérése szerint az igazoltan a bűnözői aktivitáshoz köthető tranzakciók mindössze 0,34%-ot jelentenek. Ráadásul ez komoly csökkenés, hiszen 2019-ben 2,1%-on állt ez az érték.
Iparági jelentések alapján elmondható, hogy a kriptopénzek forgalmának a 99%-a jelenleg a centralizált tőzsdéken megy keresztül.
Ezeknek pedig sok esetben a legkomolyabb pénzmosás-ellenes, és ügyfél-azonosítási szabályoknak kell megfelelnie, hasonlóan, mint a hagyományos banki, pénzügyi szolgáltatóknál.
Nic Carter, a CoinMetrics alapítója úgy véli, „Yellen tulajdonképpen a napi 10 milliárdos volumenről állítja azt, hogy nem számít”.
Ráadásul a BTC nem csak arra jó, hogy vásároljunk vele valamit.

„A legtöbb kritikus nem veszi figyelembe, hogy a tranzakciók nagyja valójában tőzsdei tranzakció. Ezek mögött sok minden lehet.”

Yellen persze mást is mondott még a bitcoinról.

„Nem túl hatékony módja, hogy tranzakciókat végezzünk vele, ráadásul hatalmas mennyiségű energiát igényel.”

- Advertisement -

Yellen nézete beleillik Biden elnökségi irányvonalába.
Trumppal ellentétben a jelenlegi elnök sokkal szigorúbb klímapolitikát ígér, hogy eredményesebbek legyenek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban.
A BTC esetében a tranzakciók amúgy nem igényelnek energiát. A PoW metódus, amely a bányászokat versenyezteti a konszenzushoz, az igényel számítási kapacitást, és így elektromos energiát.


Ez a különbség első ránézésre nem tűnik nagy dolognak, viszont ahogy Carter is megjegyzi, nem érdemes a Bitcoint, mint hálózatot a BTC-alapú elszámolási metódusával összehasonlítani.

„Hosszú távon nincs értelme összehasonlítani a mostani energiafogyasztást, amelyet főleg a kibocsátás vezérel, azzal a fogyasztással, amely akkor lesz, mikor már a jutalékok fogják a költségeket fedezni.”

A 21 millió bitcoinból 18,6 milliót már kibányásztak, így az energiaigény hosszú távon csökkenhet.

Az interjúban Yellen azt is kifejtette, hogy a bitcoin nagyon spekulatív, ráadásul extrém mértékű a volatilitása.
Mivel éppen egy ilyen extrém volatilitási megmozdulást láthatunk a napokban, ebben a kérdésben végül is igaza van.

Olvastad már? Saylor szerint milliárdok megtakarítási eszköze lehet a bitcoin öt éven belül

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Simone Fontana

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Vizsgálat indult a Polymarket ellen a gyanús fogadások miatt

Gyanúsan időzített fogadások kerültek a figyelem középpontjába az amerikai választási előrejelző piacokon. Egy Polymarket-felhasználó közel 200.000 dollárt tett Pete Ricketts nebraskai szenátor újraválasztására, alig egy...

2,5 millió dollárnyi kriptót lopott el egy volt FBI-ügynök

Belülről csapolt meg FBI-vizsgálatokhoz kapcsolódó kriptotárcákat egy volt amerikai ügynök, aki végül csaknem 2,5 millió dollárnyi digitális eszközt szerzett meg. Patrick Steven Yaroch a pénz...

A bitcoin árfolyama három hónapos mélypontra zuhant

A bitcoin három hét alatt nagyjából 10.000 dollárt veszített, miközben a kriptopiac hangulata ismét a pánik felé fordult. A befektetők óvatosabbá váltak, a kockázatos pozíciók...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.