Ismét vitatéma a bitcoin energiafogyasztása

A Digiconomist fogyasztási indexe alapján a bitcoin energiafogyasztása 2020 vége óta folyamatos emelkedést mutatott.
A bitcoin árfolyamának megugrása jelentősen megemelte a bányászok villamosenergia-fogyasztását, így a közösségen belül ismét vitatéma lett a bitcoin energiaigénye.

A legújabb adatok szerint a bitcoin éves energiafogyasztása már rekordideje 75 TWh felett van.
A bitcoin jelenleg évente 77,8 TWh-t fogyaszt, amely megegyezik Chile energiafogyasztásával. A bitcoin ökológiai lábnyoma évente nagyjából 37 megatonna szén-dioxid, vagyis annyi, mint Új-Zéland teljes éves kibocsátása.

A bitcoin energiafogyasztása már november óta meghaladta a „normál” értéket, a kriptoközösség pedig megosztottá vált a fejlemények miatt.

„Minél sikeresebb a bitcoin annál magasabb lesz az árfolyam, és így a verseny és az energiafogyasztása is együtt emelkedik.”

Charles Hoskinson, a Cardano mögött álló cég vezérigazgatója elmondta, hogy a Cardano hálózata csupán 6 GWh-t fogyaszt, mivel a Polkadot és Algorand blokkláncokhoz hasonlóan proof of stake rendszert használnak.
Egyes kriptoközösségek tagjai úgy vélik, a bitcoin egyedi tulajdonságai megérik az energiafogyasztását.

Meltem Demirors, a CoinShares stratégiai igazgatója szerint a bitcoin egy jó felhasználása a villamosenergiának:

„Az emberek próbálják eldönteni, hogy a bitcoin jó felhasználása-e az energiának, miközben a bitcoin fogyasztása teljesen átlátható más iparágakhoz képest.”

Demirors hozzátette, hogy az energiafogyasztás önmagában még nem rossz dolog.

„Az e-mailek küldése és tárolása is energiába kerül, de senki nem vonja kétségbe az e-mailek energiafogyasztását.”

Michel Rauchs, a Cambridge Centre for Alternative Finance kutatója szerint a bitcoin továbbra is kevesebb energiát fogyaszt, mint az inaktív háztartási eszközök az USA-ban.
Az amerikai mikrók háttérfogyasztása két évre elegendő lenne a bitcoin hálózata számára.
Arról egyébként, hogy mennyi tévhit kering a Bitcoin energiafogyasztásáról, korábban a BitcoinBázis hazai kriptohírportál írt egy részletes cikket, ezt ide kattintva olvashatjátok el.

Olvastad már? A magas költségek miatta a Liquid szünetelteti az Ethereum-utalásokat

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Új rekordot döntött az Ethereum hálózati aktivitása

Az Ethereum 2025. december 24-én érte el a legmagasabb láncon belüli aktivitását. Az árfolyam eközben 3000 dollár körül mozgott, és nehezen tudta visszanyerni korábbi csúcsait. A rekord...

A Solana és a Hyperliquid blokkláncok termelték a legnagyobb bevételt 2025-ben

Két nagyon különböző blokklánchálózat tűnik ki 2025 legnagyobb bevételtermelőjeként: a Solana és a Hyperliquid. A CryptoRank adatai szerint a Solana idén 1,3 milliárd dollár bevételt termelt....

Charles Hoskinson 250.000 dolláros bitcoin árfolyamot jósol 2026-ra

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint a bitcoin elérheti a 250 000 dollárt 2026-ra. Érvelése inkább gazdasági alapú, mint lelkesedésből fakadó. A lényeg egyszerű: a...

Egy likviditási hiba okozott karácsonyi meglepetést a bitcoin piacán

Karácsony napján hirtelen, látványos ármozgás történt. A bitcoin egy Binance kereskedési páron 24.111 dollárig esett, ami pánikot keltett a közösségi médiában. Az esemény azonban nem volt...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.