Ismét a szabadlábra helyezést sürgetik Sam Bankman-Fried ügyvédei

Sam Bankman-Fried jogi csapata újabb kérelemmel fordult a bírósághoz, hogy helyezzék szabadlábra az ügyfelüket.

Az ügyben eljáró Kaplan bíróhoz benyújtott kérelem indoklása szerint az ügy rendkívül bonyolult természetű, és SBF a jelenlegi körülményei között nem tud érdemben felkészülni a hamarosan tartandó tárgyalására.

„A tőzsde sorának az ügye kifejezetten összetett, és rengeteg a technikai részletkérdés. Szükségünk van az ügyfelünk közvetlen segítségére, hogy meg tudjuk érteni a problémákat, hogy el tudja magyarázni nekünk a szükséges részleteket. Ő az egyetlen személy, aki minden ténnyel tisztában van, így a védelem számára létfontosságú, hogy együtt dolgozhassunk. Senki sem tudja ezen a téren helyettesíteni őt, hiszen senki sem ismeri olyan behatóan az ügyet, mint ő, így senki sem tud érdemi segítséget nyújtani.”

Az ügyvédek szerint lényegesen több időt kellene az ügyfelükkel tölteniük, hogy minden apró nyilatkozatot és vallomást át tudjanak nézni, a börtön pedig nem alkalmas erre a célra.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Elmondásuk alapján SBF az egyetlen, aki minden szükséges információval rendelkezik az ügyről, és így az ő szerepét senki sem tudja átvenni.

Az ügyvédek a szabadlábra helyezés esetén szigorú feltételeket is hajlandóak elfogadni, többek között a folyamatos házi felügyeletet, azt, hogy ne használhasson számítógépet vagy telefont, és, hogy a családján és az ügyvédein kívül ne beszélhessen senkivel sem.

„Egy biztonsági személy fog az ügyfelünkkel maradni az esték folyamán, és gondoskodik arról, hogy ne szerezhessen hozzáférést számítógéphez, telefonhoz, internethez, vagy egyáltalán, bármilyen elektronikai eszközhöz. Emellett a vendégek fogadása is tiltott lenne.”

Kaplan bíró tavaly decemberben vonta vissza SBF 250 millió dolláros óvadékát, a jogászok pedig azóta már harmadszor próbálják elérni, hogy szabadlábra helyezzék.

Kaplan bíró mindig visszautasította a kérvényeket, de emellett elismerte, hogy a szóban forgó eljárás tényleg összetett természetű.

A jogi csapatot mindenesetre nem bátortalanította el az elutasítás, és így harmadszor is nekifutottak a kérvénynek, elmondva, hogy ha nem tudnak sokkal hosszabb időtartamon keresztül együtt dolgozni az ügyfelükkel, akkor az problémákat okozhat a jogi védelem terén.

Emellett úgy fogalmaztak, hogy a tárgyalásig tartó őrizet rendkívül megnehezíti a dolgukat. SBF 115 éves börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják csalás és pénzmosás vádjával.

A tárgyalás esküdtjeinek a kiválasztása október 3-án lesz, maga az eljárás pedig hosszan eltarthat, a hat hetes időtartamtól egészen a több hónapos tágryalás-sorozatig.


Olvastad már? A kereskedők ezeket az altcoinokat keresik

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

XRP árfolyam: újra veszélyben az 1,36 dolláros támasz

Az XRP árfolyama ismét kulcsfontosságú támasz alá került, miközben a bikák előtt több egymásra épülő ellenállási szint áll. A technikai kép alapján a token előbb...

Egymillió dolláros bitcoinra számít, mégis ethereumot vesz Arthur Hayes

Arthur Hayes szerint a bitcoin előtt megnyílhat az út az egymillió dolláros árfolyam felé – ő mégis inkább Ethereumot vásárol Arthur Hayes újra a kriptopiac egyik...

Ursula von der Leyen szerint Európának mozgósítania kellene a háztartások megtakarításait

Ursula von der Leyen egyetlen mondata megmutatta, miért van szükségünk a bitcoinra. Nem kell ahhoz összeesküvés-elméletet gyártani, hogy az ember felfigyeljen egy politikai mondat mögöttes jelentésére. Ursula...

Felhagy az altcoinokkal a Remixpoint

Éles fordulatot vett a Remixpoint kriptostratégiája: a japán tőzsdén jegyzett vállalat szeptember 1-jén teljes egészében kiszállt az altcoinokból, és a jövőben kizárólag bitcoinra építi digitáliseszköz-portfólióját....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.