Indulhat a BTC-rali, ha a minden jól megy

A BTC kereskedők a 200 hetes mozgóátlagot figyelik, mivel ez az indikátor eddig megbízhatóan jelezte a bikák megindulását, és most úgy néz ki, hogy ismét eljött az idő.

Cole Garner, a kereskedők körében ismert elemző a hétvégén osztotta meg a követőivel, hogy a BTC, és a szélesebb értelemben vett kriptopiac is hegymenetnek fordulhat a következő hónapban.

Az árfolyamon ennek most éppen nem sok jelét láthatjuk, stagnálás van, de akik messzebbre tekintenek, azok szerint ez a felezési ciklus sem fog különbözni a többitől.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Garner szerint a bálnák akkumulációja minden rali esetén nagy szerepet játszott, most pedig ugyanezt lehet megfigyelni, ezért indokolt az optimizmus.

Garner a Jarvis Labs elemzőinek a jelentésére is kitér, amelyben a szerzők felfedték, hogy hónapok óta tartó vásárlási lázat lehet látni a bálnák körében.

Ez a viselkedés ráadásul nem csak a nagypályások, hanem a kisebb befektetők körében is egyre elterjedtebb, az ő esetükben is megfigyelhető a készlet folyamatos növelése.

Egy másik elemző, a Twitteren a CryptoCon néven ismert felhasználó úgy véli, a bálnák az eddigi ciklusok alatt megmutatták, hogy kötélből vannak az idegeik.

„A bálnák és a kisbefektetők aránya jelenleg emelkedik. Ez azt jelenti, hogy akik a mostani időszakban, 22-ben és 23-ban eladnak, azok a kicsik, a bálnák tartják a coinjaikat. Mikor pedig ez történik, az nagy hatással van az árra. A legutóbbi medvepiacon a lakossági vásárlók eladtak, a bálnák viszont meg se rezzentek. Hátszelünk van az emelkedéshez. Hatalmas hátszelünk.”

A 200 hetes mozgóátlag

Garner szerint további bizakodásra ad okot az is, hogy a stablecoinok mennyisége nagymértékben megnőtt a piacon.

Ez a jelenség minden nagy BTC-rali előtt megfigyelhető volt, a legtöbb esetben a Bifinex tőzsdén.

„A Bitfinex ebben a kérdésben nagyon fontosnak számít. Ott van a nagy pénz. A Bitfinex bálnái diktálják a rövid- és középtávú árakat, nagyobb hatásuk van erre, mint bárki másnak a piacon.”

Garner szerint nehéz megbecsülni, hogy mikor indulhat a hegymenet, de a harmadik negyedév eleje lehet a nyerő.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Elmondása alapján a medvék főleg azért vannak nyeregben, mert a nyári hónapok legtöbbször gyengék, de a szeptember változást hozhat.

Hogy a rali mégse történjen meg, ahhoz komolyabb esés kellene, és az árnak le kellene törnie a 200 hetes mozgóátlag alá, azaz a heti zárásnak be kellene kerülnie a 27.200 dolláros árfolyam alá.

Olvastad már? Peter Schiff figyelmeztet a dollár összeomlására – Mi vár ránk?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin-bálnák újra agresszívan gyűjtenek – közel két hónap után fordult meg a trend

December első napjai látványos változást hoztak a Bitcoin nagy szereplőinek viselkedésében. A Santiment adatai szerint a 10 és 10.000 BTC között mozgó tárcák már több...

Lengyelország elbukta a kriptotörvény visszahozását – újabb csúszás a MiCA-összehangolásban

Lengyelország parlamentje nem tudta összegyűjteni a háromötödös többséget ahhoz, hogy felülírja Karol Nawrocki elnök vétóját a Crypto-Asset Market Act ügyében. A döntés azt jelenti, hogy...

Az első befektetésed előtt állsz? Ezeket érdemes tudni, mielőtt döntesz

Az első befektetés előtt állni mindig izgalmas, de egyben bizonytalan is lehet. Hogyan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek biztosítják, hogy a pénzünk valóban gyarapodjon? Miért olyan...

Tovább növelte tartalékát a Chainlink

A Chainlink tovább növelte tartalékát, egy nap alatt 81.131 LINK hozzáadásával. Így a teljes állomány meghaladja az 1.054.884 LINK-et. Ez az erőteljes növekedés hosszú távú bizalmat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.