Hong Kongban is növekszik a kriptobefektetések aránya

A kriptobarát város ismét bekerült a hírekbe, hiszen a helyi befektetők egy csoportja új alapot indított, ProDigital Future néven, és ezzel kifejezetten a kriptoiparra, web3-ra fókuszálnának.

A Bloomberg publikációja alapján a cég fél éve kezdte el a tőkegyűjtést, és ez alatt a hat hónap alatt 30 millió dolláros befektethető összeget szerzett.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Nem akarnak viszont itt megállni, és a mostani tervek alapján 2023 végére 100 millióra akarják növelni a tőkeállományukat.

A befektetési alap vezetőségében a régióban ismertnek számító befektetőket találhatunk, Ben Ng ismert Hong kongi nagybefektető, Curt Shi pedig a kínai techszektorban szerzett magának nevet.

Emellett két másik vállalat, a Sunwah Kingsway Capital Holdings és a Golin International Group szintén beállt az alap mögé, támogatóként.

Shi elmondása alapján a helyi befektetők nagyon alaposan megnézik, hogy a kriptoiparban egészen pontosan hová is fektetik a pénzüket, de ennek ellenére a tőkebevonás teljesen zökkenőmentesen lezajlott.

A pletykák szerint a helyi befektetők mellett ausztrál, kínai és szingapúri befektetők is megtalálhatók a ProDigital résztulajdonosai között.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az alap elsősorban Hong Kongra fókuszál, de a jövőbeni tervek között szerepel az ausztráliai és szingapúri terjeszkedés is, valamint az EU és az USA piacaira való belépés.

Jelen pillanatig a ProDigital hat különböző metaverzumos projektbe fektetett be, többek között a GigaSpece és az One Future Futball kezdeményezéseibe.

2022 októberében a helyi kormányzat bejelentette, hogy saját törvényt adnának ki a kripoipar szabályozására, idén februárban pedig a tőzsdefelügyelet be is mutatott egy tervezetet a szükséges engedélyezési folyamatokról, amelyet már akár idén nyáron bevezethetnének.

A város vezetősége úgy véli, a megfelelő engedélyeztetés rendkívül fontos, és az iparág szereplőinek meg kell felelnie bizonyos követelményeknek, a pénzmosás elleni vagy a terrorfinanszírozás elleni intézkedések, a személyazonosítási protokollok, valamint az ügyfélvagyonok védelme érdekében is.

zeta

Olvastad már? Elon Musk felhívása az AI-kísérletek leállítására

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép. Jean-Paul Blanc

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.