Hogy volt 2020 a kriptóban? Második negyedév

Április és június között a világ leginkább a koronavírus terjedésére figyelt, a kriptoszféra a Bitcoin-feleződést várta, miközben a Libra visszavonta korábbi terveit.

Az első negyedévről szóló összefoglaló ide kattintva olvasható.

Kifulladt a Libra

Április 16.
A Facebook digitálisvaluta-projektje, a Libra sok tervezésen esett át 2019-es bejelentése óta.
A cég először egy engedélyezett és engedélyek nélküli rendszert akart elindítani, amely lényegében lehetetlen, majd áprilisban szerényebb terveket jelentettek be a Libra Foundation (mai nevén Diem) által.
Az, ami eredetileg egy világmegváltó terv volt, egy stabilcointárcává alakult.

Bitcoin-feleződés

Május 11.
Nagyjából négyévente megfeleződik az újonnan forgalomba kerülő bitcoinok száma, ahogy Satoshi Nakamoto ezt 2009-ben megtervezte.
Az eredeti bányászjutalom 50 bitcoin volt, ez korábban már kétszer is megfeleződött. Mivel a maximális készlet 21 millió, és ennek nagy részét már kibányászták, így a feleződések biztosítják, hogy 2140-ig folyamatosan kerüljön forgalomba új bitcoin.
A harmadik feleződés 2020. május 11-én történt, ezzel 6,25 bitcoinra csökkent a bányászok jutalma.
A kereskedők arra számítottak, hogy ezt követően felrobban az árfolyam, de közvetlenül az esemény után még nem indult be.

Árfolyamingadozások

Május
A feleződést némi árfolyamin-gadozás követte, a bitcoin árfolyama 5000 dollárról májusra 10.000 dollárra emelkedett, majd a feleződés után vadul ingadozott.
Júniusban ez tovább folytatódott – 9000 és 10.000 dollár között mozgott az árfolyam.
Ez megalapozta a MicroStrategy számára, hogy augusztusban alacsony árfolyamon tudtak beszállni, amely megágyazott a bitcoin későbbi bika piacának, és az intézményi vásárlások kezdetét jelentette.

Rasszok egyenlősége

Május
Sok, kriptopénzekkel foglalkozó cég nem adott választ a George Floyd-ügy után kialakult, rasszok egyenlőségét hirdető mozgalomra.
Robert Greenfield IV, az Emerging Impact vezérigazgatója szerint a kriptoszféra válasza „nagyon gyenge volt, és szinte semminek nem mondható.”
Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója kiállt a Black Lives Matter mozgalom mellett egy azóta törölt Twitter-posztban, de novemberben megjelent egy New York Times-cikk, amelyben a cég korábbi alkalmazottjai elmondták, hogy a fekete alkalmazottak sokszor diszkriminálva érezték magukat a cégnél. A Coinbase tagadta a vádakat.

UCSF-támadás

Június 30.
Júniusban hackerek vették célba a San Franciscó-i Orvosi Egyetemet, és 1 millió dolláros váltságdíjat kértek bitcoinban.
Ez csupán egyike volt az idei támadásoknak melyeknél kriptopénzt vártak mint váltságdíj.

Olvastad már? Hogy volt 2020 a kriptóban? Első negyedév

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ausztrália új digitálisvaluta-kísérlete: stablecoinok és tokenizált eszközök a középpontban

Ausztrália központi bankja csütörtökön közölte, hogy új szakaszba lép a digitális valuták vizsgálatában. Elindít egy kísérletet, amely azt vizsgálja, hogyan segítheti a digitális pénz és...

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.