Hivatalos: 1 év tartás után adómentes a kriptonyereség Németországban

A német pénzügyminisztérium közzétett egy levelet, amelyben hivatalosan megerősíti, hogy a kriptoeszközök értékesítése egy év után adómentes, még akkor is, ha a coinokat stake-elésre és kölcsönzésre használják.

Hogyan adóznak a kriptokeresekdők Németországban?

A német pénzügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy közzétette a kriptopénzek jövedelemadóztatásáról szóló levelét, melyben az áll:

„Ez az első alkalom, hogy országosan egységes közigazgatási utasítás született a témában.”

A pénzügyminisztérium részletezte, hogy egy tavalyi meghallgatáson az egyik legintenzívebben megvitatott kérdés az volt, hogy a kriptokölcsönzés és a stake-elés adómentes tartási ideje minimum 10 év legyen-e.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A minisztérium megjegyezte, hogy a szövetségi államokkal egyeztetve:

„A levélben most az áll, hogy az úgynevezett 10 éves időszak nem vonatkozik a virtuális valutákra.”

Németországban a kriptopénzeket „magánvagyonnak” tekintik, ami azt jelenti, hogy „inkább egyéni jövedelemadót vonz, mint tőkenyereségadót” – magyarázta a Koinly kriptoadó-cég, hangsúlyozva, hogy Németország „csak akkor adóztatja a kriptót, ha ugyanabban az évben adják el, amikor megvásárolták.”
A Koinly tovább részletezte:

„Németországban »magáneladásként« a kriptogazdálkodásból származó nyereség egy év tartási idő után teljesen adómentes.”

„Ezenfelül a kriptóeladásokból származó nyereség naptári évenként 600 euróig adómentes marad” – tette hozzá a cég, megjegyezve, hogy korábban „amikor a stake-elt kriptók beváltásáról volt szó, ez az adómentes tartási időszak minimum 10 év” volt.

A pénzügyminisztérium által közzétett levélre hivatkozva Patrick Hansen kriptotanácsadó a Twitteren kifejtette:

„A megszerzett kriptoeszközök értékesítése egy év után adómentes marad, még akkor is, ha stake-elésre/kölcsönzésre használják.”

Katja Hessel parlamenti államtitkár a hírt így kommentálta: „magánszemélyek számára a megszerzett bitcoin és ether értékesítéséből származó jövedelem egy év után adómentes. Ez az időszak nem hosszabbodik meg 10 évre, még akkor sem, ha például a bitcoint korábban kölcsönzésre használták, vagy az adóalany ethert adott stake-ként másnak”.

Olvastad már? Robbanás előtt áll az új magyar kripto startup

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.