Hiába a 18 millió bitcoin – valójában sokkal kevesebb érhető el

-

A teljes bitcoinkészlet valójában kisebb, mint a nemrég elért 18 millió koin. Ez annak köszönhető, hogy léteznek olyan érmék is, amelyeket hosszú ideje nem mozgatták, vagy különböző okokból a tárcákban ragadtak.

Legalább 1,5 millió bitcoin már soha többé nem kerül vissza a körforgásba.

A bitcoin meghatározott maximális készlete

A bitcoin forgalomban lévő száma 16,5 millió körül mozog. Problémásnak számít azon bitcoinmennyiség is, amelyeket valamikor elloptak.

A CoinMetrics kutatása segíthet a bitcoin ritkaságának megállapításában. Ennél a pontnál azonban csak néhány ezer bitcoin képes befolyásolni a kereskedelmet, ahogy azt az utóbbi pár napban is láthattuk.

A napi bitcoinkereskedelem 2 és 3 millió koin között mozog. A tőzsdék a teljes készlet nagyjából 6,7 százalékát birtokolják, ezzel valójában ők a legnagyobb „bálnák”.

Ezen felül vannak olyan beszennyezett címek és koinok is, melyek esetében technikailag lehetetlen az összes Satoshi lekövetése.

Számos technikai oka lehet annak, hogy egy bitcoin soha nem kerül már korforgásba. Ilyenek például a gazdátlan blokkjutalmak, vagy az az 50 BTC a genézis blokkban, amelyet a főkönyvön nem számolnak el. Egyéb ok lehet még a nem létező címekre, vagy BCH-tárcákba történő pénzküldés is.

A leggyakrabban mégis azért fájhat valakinek a feje, mert elvesztette a seedet vagy a privát kulcsokat.

A ritkaság lehet a piaci kitörés kulcsa?

A bitcoin ritkaságát már említették a világgazdaság nagyságával vagy az Egyesült Államok vagyonával összefüggésben.

A „hiperbitcoinizáció” jóslata, vagy annak az előrejelzése, hogy a bitcoin egyszer egy globális tartalékvalutává válhat, olyan predikciókhoz vezetett, amelyek szerint az egymillió dolláros árfolyam sem kizárt.

A kriptopénz 500-700 ezer napi szinten aktív tárcacímmel rendelkezik, az egyedi címek száma pedig 500 000 körül mozog. Több százezer koint mozgatnak az aktív kereskedők minden nap, ez azonban még nem vezet felértékelődéshez. Inkább a kereskedelmi tevékenység és a likviditás azok, amelyek húzóerőként szolgálnak az árfolyamgrafikon számára.

A BTC hálózata szintén követi a piaci ár tevékenységeit, hiszen ralik idején ez is terheltebbé válik.

2019-ben, annak ellenére, hogy a lakossági befektetők átlag egy bitcoint birtokoltak, megnövekedett azon tárcák száma is, amelyek legalább 1000 BTC-t tartalmaztak. A letétkezelő szolgáltatások szintén olyan tényezők lehetnek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az érmék kikerüljenek a körforgásból.

Az egyetlen dolog, amelyek biztosan ritkák maradnak, azok a „szűz” BTC-k, tranzakciós történet nélkül.

A bányászok ezeket a speciális új koinokat általában prémium áron kínálják, a tőzsdén kívüli piacokon.

Olvastad már? Hogyan vásárolj és tárolj Ethereumot

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

A bedőlt QuadrigaCX tőzsdéhez köthető javakat foglaltak le a kanadai hatóságok

Kanada Brit-Kolumbia tartományának a hatóságai végzést bocsátottak ki, amelyben a QuadrigaCX tőzsde alapítóihoz köthető javak lefoglalásáról döntöttek. A tőzsde két alapítója, Michael Patryn és Gerald...

Micsoda?! Növekedhet a Bitcoin ára a likviditási válság kellős közepén

Vendégbejegyzés A Bitcoin (BTC) árfolyama visszapattant a március 14-ei 73.750.07 dolláros történelmi csúcsáról, és jelenleg 70.000 dollár körül mozog. A jó öreg BTC ráadásul olyan likviditás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!