Gary Gensler otthagyhatja a tőzsdefelügyelet vezetői posztját?

A közösségi médiában nagy port vert fel, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője kétértelmű bejegyzést tett közzé.

A felhasználók először arra gyanakodtak, hogy Gensler otthagyja a hatóságot, később viszont már úgy tűnt, hogy valójában megerősíti az elkötelezettségét.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A SEC Gensler nélkül folytatja?

Gensler az első bejegyzésében háláját fejezte ki, hogy a SEC vezetője lehet, és megköszönte a csapat kemény munkáját, a befektetők szolgálatát.

Végszóként pedig hozzátette, hogy „még nincs vége a történetnek”, ez pedig hatalmas vihart kavart, és több, mint 1 millió megtekintést eredményezett.

Gensler
Forrás: X

A kriptoipar értelemszerűen odafigyel Gensler megnyilvánulásaira, és sokan most úgy gondolták, hogy vagy rendkívül egyértelműen fogalmaz, vagy pedig kifejezetten ködösen.

Mások legendás trollkodásnak tekintik az esetet, és mesteri zavarkeltésnek.

Olyan kritikák is napvilágot láttak, hogy a szervezet erőpolitikájára hivatkozó posztokból látható, a SEC inkább kényszerrel szeretné irányítani a piacot, és elhanyagolná a szélesebb érelembe vett szabályozói munkát.

A SEC bírósági perekkel tartja kordában az iparágat

Gensler vezetése alatt a SEC jogi csapata nem tétlenkedett, összesen több, mint 2000 eljárást indítottak, és számos esetben nagy büntetéseket szabtak ki, összesen több, mint 6 milliárd dollár értékben.

Kriptoipari vállalatokkal szemben a 2023-as évben összesen 46 alkalommal léptek fel, és bár az iparág összességében örül az erőfeszítéseknek, sokan gondolják úgy, hogy a SEC hátráltatja a fejlődést.

Amellett, hogy rendszeres vendéggé váltak a bíróságokon, Gensler 38 új szabályzatot is bevezetett, amellyel a piaci hatékonyságot és az átláthatóságot tudják növelni.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A vezető emellett megosztotta a felhasználókkal, hogy a SEC jövőbeni tervei között előkelő helyen szerepel a kiberbiztonsági csapat megerősítése, és az, hogy a piaci átalakulások esetén se maradjanak le az iparágtól.

A hivatal a saját bevallása szerint igazságos piacot akar fenntartani, átláthatósággal karöltve, hogy biztosítani tudják a befektetővédelmet és a gazdasági növekedést.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bezár a kriptoderivatívák úttörő tőzsdéje, leáll a BitMEX

A BitMEX, a kriptovaluta-származékos termékek kereskedésének egyik úttörője bejelentette, hogy beszünteti működését. Erre azután kerül sor, hogy tulajdonosa és üzemeltetője, a HDR Global Trading Limited...

Bitcoin bikapiac: a mélypont jelei már látszanak, de új hajtóerők jöhetnek

A bitcoin (BTC) „végre a mélypont jeleit mutatja”, de a következő bikapiacnak más lesz a hajtóereje. A Hyperliquid és a Robinhood katalizátorként fellendítheti a kriptoszektor nagy...

Erősödik a bitcoin ETF-beáramlása, de a piac még nem hisz a fordulatban

A spot bitcoin-ETF-ek nettó áramlása július 14. óta összesen 930,39 millió dollárt tett ki. A SoSoValue adatai szerint a spot BTC-ETF-ek a hónap 14-e óta...

Kitörés előtt áll a Pi Network árfolyama a v25-ös protokollfrissítés után

A Pi Network bevezette a Protocol v25-öt, amelynek infrastrukturális fejlesztései a hálózat stabilitását és az adatvédelmet megőrző okosszerződéseket helyezik előtérbe. A tervek szerint 2026 végéig közel...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.