Film készül a magát Satoshinak valló Craig Wrightról

Calvin Ayre, a BSV és Wright egyik legnagyobb támogatója egy új dokumentumfilmet és egy könyvet hoz tető alá Craig Wright életéről.
Ayre egy tweetben jelentette ezt be. A milliárdos BSV támogató, és az nChain igazgatósági tagja elmondása alapján a film a forgatási fázisban van.

Ehhez egy angol dokumentumfilmes forgatócsoportot béreltek fel, akik minden részletnek utána járnak, amely alátámaszthatja Wright állításait, hogy ő hozta létre a Bitcoint.
Az iparági reakciók a két véglet között ingadoznak. Neil Gallacher – aki kedveli a BSV-t –  szerint „minél többet beszélünk a témáról, annál jobb mindenkinek”. A szkeptikus Crypto Geek viszont egyszerűen csak propagandának nevezi az egészet.


Ayre elmondta, hogy egy oknyomozó riportert is alkalmaz, aki könyvet ír Wrightról, miután az ausztrál kiadójuk visszautasította, hogy publikálja a könyvüket – amely „A maszk mögött” címet viselte volna –, még januárban.
 

Volt könyv, nincs könyv

Sajtóinformációk alapján a kérdéses könyv végül azért nem jelenthetett meg, mert „túl nagy volt a jogi bonyodalmak, a per esélye”.
Ayre a saját pénzéből is ajánlott fel a kiadásért, de ebből sem lett semmi. Így végül amellett döntöttek, hogy egy hivatásos íróval készíttetik el a saját művüket.

„Azt mondják, hogy senki sem gyakorolt rájuk nyomást, de valaminek mégis történnie kellett, hogy jegeljék a könyvünket. Végül is mindegy, most együtt dolgozunk egy riporterrel, aki a mélyére fog ásni a történteknek, és megírja nekünk az egészet.”

A szerző, aki A maszk mögött-et írta, egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de ha neki tényleg vannak bizonyítékai, amelyek alátámasztják, vagy cáfolják Wright állításait, a kiadó bölcsen teszi, ha óvatosan áll a dologhoz.
Wright szeret bíróságra járni, még akkor is pert indít, ha tudja, hogy amúgy elég gyenge lábakon áll az ügye. A Blockstream igazgatója, Adam Back, és az Ethereum létrehozója, Vitalik Buterin is állt már szemben vele hitelrontás vádjával, de ahogy várható is volt, mindkét ügyet ejtette a bíróság.
Egy hasonló ügyet az Egyesült Királyságban bukott el Wright, Roger Ver ellen. A kriptós podcast-házigazda, Peter McCormick pere még folyamatban van, neki nemrégiben ítélték meg, hogy 24 ezer dolláros jogi költséget kell megtérítenie Wright számára, a tárgyalás következő ülése pedig szeptember negyedikén esedékes.

Satoshi húga

Wright családjában más is kapcsolatban van a kriptókkal, a testvére, Lisa N Edwards, a Satoshi Húga nevű kereskedőcsoport vezetője is kacérkodik a filmezéssel.
A CoinRunners címen futó alkotásban az ő életét ismerhetjük meg, mint egy aktív bitcoin-kereskedőét. A projekt mindenesetre a vírushelyzet végéig lett elhalasztva, még május elején.
Más mozis hír is jutott a közelmúltra, a Winklevoss ikrek például a szintén először könyvként napvilágot látott „Bitcoin milliárdosok” történetében lesznek benne.
Egy másik forgatókönyvben pedig egy milliárdos kriptopénz-lopást filmesítenének meg.

Olvastad már? Esnek az aktív címek, a Santiment szerint tovább eshet a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.