Fejlődik a CoinMarketCap likviditáskövetője: ez lehet az új fő mérték?

A CoinMarketCapen – a kriptoipar egyik legrégebbi szolgáltatásán – most új eszközökkel mérhetjük egy projekt sikerességét, a likviditás, vagyis pénzzé tehetőség szerint.
A CoinMarketCap 2013-ban indult, így megtapasztalta a kriptotörténelem mély- és csúcspontjait. Ebben a cikkben nem vizsgáljuk meg a CMC felemelkedését – arról elég csak annyit mondani, hogy izgalmas volt. A cikk a legújabb újdonságaikról szól. Szeretjük az újdonságokat, az alábbiakról pedig érdemes tudnotok.

A CoinMarketCap szerint a likviditás jobban számít, mint a forgalom

A CoinMarketCap bemutatta új szolgáltatását amely méri a tőzsdék pénzzé tehetőségét.
Carylyne Chan, a CMC fő kutatási vezetője elmondta, hogy az adaptív adatgyűjtésnek hála kiszűrhetők a csalások. Az algoritmus kijátszásához a csalóknak a középárfolyamon kellene eladásokat vagy vételeket tenniük.
Ugyanakkor a cég szerint a forgalom egy értelmetlen mérőszám. A legtöbb tőzsdén nulla értékű ügyletek zajlanak, egyes elemzőcégek szerint ez teheti ki az összforgalom 90%-át, így a kriptopénzek sokkal kevesebbet érhetnek, mint ami a hivatalos grafikonokon szerepel.
A CMC-nél úgy döntöttek, hogy a pénzzé tehetőség az új elsődleges mérőszám, amellyel elkerülhetők a tőzsdék hamis adataiból eredő pontatlanságok.
Carylyne elmondta:

„A mai nap folyamán bemutatunk egy új indikátort, amely a likviditást szemlélteti majd. A likviditás mérésével abban reménykedünk, hogy jó szolgálatot tehetünk a kriptopiac számára, a pénzzé tehetőség előnybe helyezésével a hamis forgalommal szemben.”

Az adatok szerint a Binance az első számú tőzsde

Chan egy telefonos interjúban elmondta:

„A forgalom megemelése úgy zajlik, hogy eladásokat és vételeket tesznek a rendelési könyvbe, így maguktól vesznek és maguknak adnak el. Jelenleg azon dolgozunk, hogy ezt megszüntessük.”

Úgy tűnik, hogy a technológia máris működik. Korábban a Coinbene tőzsde szerepelt az első helyen az oldalon, a hamis forgalomnak köszönhetően.
Miután a pénzzé tehetőség mérőre váltottunk, a kép teljesen megváltozott. Így a Binance az első számú tőzsde, ami sokkal valószínűbb, mivel olyan exotikus valutákat is támogatnak, mint a nigériai naira, az ukrán hrivnya és az orosz rubel.
Márciusban a Bitwise igazgatója az SEC-nek elmondta, hogy a kriptokereskedés forgalmának 95%-a hamis.

A CoinMarketCap a hamis adatok ellen küzd a sajtó segítségével

2019 júliusában, a Crypto Briefinggel kötött megállapodás keretében a CMC elindította adatkövető szolgáltatását, Simetri néven.
Az oldal hitelesíti a megrendelési könyv adatait, és biztosítja, hogy a tőzsdék valós adatokat közöljenek a kutatók felé. A technológia már életbe lépett a CMC felhasználói rendszerében.
Olyan dolgokat mér, mint egyes projektek követőinek támogatása és fejlesztései. Ellenőrzi a jelenlegi felhasználás, az ökoszisztéma állapotát, stb. Carylyne Chan 2019. július 9-én közölt sajtóközleménye szerint a fenntartható projektek a lista élére kerülnek.

Olvastad már? Egy holland bíróság felszólította a Facebookot a hamis bitcoinreklámok eltávolítására

Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: ICO News Watch

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Coinbase-prémium újra pozitívban – visszatérnek az amerikai nagybefektetők a Bitcoinhoz

A Bitcoin újra átlépte a 93.000 dollárt, néhány nappal a meredek visszaesés után. A gyors felpattanás mögött egy olyan piaci jelzés áll, amelyet a profi...

A Ledger szerint a Solana telefonokban használt népszerű chip sebezhető

Egy új kutatás rávilágított arra, hogy a MediaTek MT6878 chip — amelyet számos fogyasztói elektronikai eszközben használnak — nem rendelkezik azokkal a fizikai védelmi rétegekkel,...

Oroszország elismeri a kriptopénzek szerepét – új korszak kezdődhet

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország gazdasági szerkezetét már nem lehet a kriptovaluták figyelembevétele nélkül értelmezni. A Kreml eddig óvatosan kezelte a témát, most azonban saját tanácsadói...

Brad Garlinghouse 180.000 dolláros BTC-célt jelölt meg 2026-ra

Miközben a piac még mindig a decemberi összeomlásból próbál talpra állni, a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse olyan jóslatot tett, amely egy pillanat alatt újra felkavarta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.