Ezért aggódik a Bank of England kormányzója a bitcoin miatt

Andrew Bailey, a Bank of England (BoE) kormányzója már régóta kritizálja a bitcoint és a kriptopénzeket, sokszor negatív fényben beszél a digitális eszközök értékéről.
Most ismét belekezdett, elmondta, hogy „nagyon aggódik” azon emberek miatt, akik bitcoint vásárolnak utalási szándékkal, mivel nagyon instabil az árfolyama.

Bailey szerint a bitcoin lényegében értéktelen, és a hatalmas összpiaci értéke csupán „külsős értékek” miatt jött össze.
Pár hónapja elmondta, hogy a bitcoinnak „semmi köze a pénzhez”, hozzátéve, hogy megfelelő szabályozások mellett a stabilcoinokban lát lehetőségeket.

A BoE kormányzója „nagyon aggódik” a bitcoin miatt

A Reuters egyik nemrég megjelent cikke alapján a Bank of England kormányzója kifejezetten ideges amiatt, hogy emberek bitcoint használnak utalási célokra.
Szerinte a vezető kriptopénz folyamatosan változó értéke miatt ez egy nagyon kockázatos dolog, hozzátéve, hogy véleménye szerint teljesen értéktelen.
Egy kérdezz-felelek során elmondta:

„Őszintén mondom, nem látom, hogy a bitcoinnak valós értéke lenne… Csupán külsős okok miatt van értéke, vagyis azért, mert az emberek akarnak belőle.”

Ez nem túl meglepő fordulat Bailey álláspontja kapcsán. Korábban is elmondta, hogy a bitcoin és társai „alkalmatlanok a fizetések és tranzakciók világában.”

Ezt gondolja a BoE a stabilcoinokról

Annak ellenére, hogy a bitcoin nem hozzá lázba, Bailey nem ellenzi az összes kriptopénzt. Korábban elmondta, a stabilcoinokban lát lehetőségeket.
Azonban szerinte csak akkor válhatnak a fiat valuták alternatívájává, ha hasonló szabályozásokat kapnak.

„Ahhoz, hogy a stabilcoinok elterjedjenek mint fizetési eszköz, hasonló szabályokat kell kivetni rájuk, mint az egyéb fizetési eszközökre.”

Elképzelhető, hogy idővel a decentralizált stabilcoinok és egyéb kriptopénzek is széles körben elterjednek mint fizetőeszköz, de több központi bank is a fiat pénzek digitalizált verziója iránt érdeklődik.
A Bloomberg Terminal a téma kapcsán nemrég kiadott egy cikket „Lagarde: az Európai Központi Bank komolyan gondolkodni kezdett a digitális eurón” címmel.

Olvastad már? Defitokeneket tesz elérhetővé a magyar CoinCash kriptováltó születésnapja alkalmából

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget világszerte több mint 5000 pizzát osztott szét a Bitcoin Pizza Nap alkalmából, több mint 20 városban

A vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, a Bitget a Bitcoin Pizza Napot világszerte megrendezett eseményekkel ünnepelte, öt kontinensen szervezett programokat, és több mint 2000 embernek...

Minden megváltozik ennél a bikás altcoinnál, ahogy a Bitcoin és az Ethereum ismét emelkedni kezd

A Bitcoin hétfőn visszaszerezte a 105.000 dolláros szintet, amit a bikás makrogazdasági tényezők is támogattak. Az eszköz 102.000 dolláros visszahúzódás után közel 3%-kal emelkedett, áttörve a...

Az amerikaiak 80%-a szerint az aranytartalék egy részét Bitcoinba kellene fektetni

A válaszadók többsége szerint jó ötlet lenne Amerika aranytartalékának egy részét Bitcoinra váltani. A Nakamoto Project – egy nonprofit Bitcoin-oktatással és érdekképviselettel foglalkozó szervezet – legújabb...

3 legjobb előértékesítési token, amit érdemes megvásárolni 2025 májusában a komolyabb eredmények érdekében

Vendégbejegyzés A kriptopiac májusban újra talpra állt a korábbi visszaesések után, és a tőkebeáramlás jelentősen javult. Az altcoinok és a legjobb előértékesítési tokenek felkutatása a portfólió...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.