Ez lehet a defi utáni őrület? Bemutatkozik a Boson Protocol

A Boson Protocol, az a projekt, amelynek célja, hogy összekapcsolja a fizikai kereskedések valódi világát az okosszerződésekkel, ma egy sikeres, 350.000 dolláros befektetési körről számolt be.

A projekt arra hivatott, hogy lerakja az alapjait a következő generációs dCommerce alkalmazások számára.

Mindezt úgy teszik, hogy a blokklánctokeneket fizikai fizetőeszközökké váltják.
A befektetés mértéke az elvárásokat is meghaladta. A fordulót az Outlier Ventures vezette olyan személyekkel, mint az Ocean Protocol Trent McConaghyje és mások.
A finanszírozást elsősorban a műveleti költségek fedezésére, valamint egy működő pilot kiépítésére használják majd fel a társaság szerint.
Justin Banon, a projekt alapítója a Cointelegraph-nak elmondta, a Boson célja, hogy „lehetővé tegye a decentralizált kereskedelmet, minimális arbitrázs mellett, akárcsak a DEX-ek a fizikai eszközök esetén.”
Az Ethereumra épülő megoldás nem helyettesíthető token (NFT) vouchereken alapszik, amelyeket a mögöttes termékek követelésére lehet felhasználni.
Az NFT egy kétirányú letétet képvisel majd a vásárló és az eladó között, akinek a célja, hogy a fizikai javak cseréje rendezett módon történjen.

„A közvetítés, az arbitrázs és a visszavonás automatizáltak egy dinamikus játékban, ahol az ösztönző jutalmak idővel csökkentik a humán arbitrázs szükségességét, lehetővé téve a progresszív decentralizációt” – tette hozzá Banon.

A Banon által megjelölt felhasználási esetek egyike egy blokkláncalapú hűségprogram, amelyben a rendszer lehetővé teszi „az airdrop jutalmakat mint jegyek vagy trikók, közvetlenül a tárcákba.”
A Boson Protocol kívül esik a defiknél is tapasztalható pénzügyi piacokra vetett fókusztól. Amikor arról kérdezték, vajon felhasználható lenne-e defihídként a centralizált pénzügyi platformok esetén, Banon azt mondta, „ez potenciálisan a Boson egyik felhasználási esete lehet a sok közül, de nem ez a Boson elsődleges célja”.
Nem utolsó sorban a projektet arra tervezték, hogy a defiterület más projektjeivel is biztosított legyen az átjárhatóság.

„A Boson legfontosabb összekötő funkciója, hogy hidat alkot a fizikai világ és a defi között, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy fizikai javakat és szolgáltatásokat szerezzenek közvetlenül okosszerződéseken keresztül, egy teljesen engedélymentes módon.”

A Boson bizalommentes váltómechanizmusa – ahogy azt a fehér könyvében is részletezik – magában foglalja az összetett kölcsönhatásokat a különféle felek között, több forgatókönyv esetében is.
A pénzügyi ösztönzés szükséges ahhoz, hogy maximalizálhassák a sikeres tranzakciók számát, ez azonban több forrást igényel, mint a hagyományos tranzakciókban.

A mechanizmus hasonló előnyöket és hátrányokat mutat a tBTC-hez, egy bizalommentes összeköttető mechanizmushoz a Bitcoin és az Ethereum között.
A projektet sok kritika érte, amiért jóval összetettebb, mint a centralizált Wrapped Bitcoin (WBTC), mégis úgy néz ki, hogy itt a szándék a teljes bizalommentesség fenntartása.

Olvastad már? Esik a defiszektor, ki tudja hol áll meg?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Decemberben indulhat az orosz Sberbank kriptoszolgáltatása

Oroszország legnagyobb bankja is belép a kriptopiacra: decemberben indulhat a Sberbank új szolgáltatása. A Sberbank bekerült az orosz jegybank digitálisvaluta-cserével foglalkozó szervezeteket tartalmazó nyilvántartásába. A lépés nem...

Az XRP ETF-ek a piaccal szemben vonzzák a tőkét

Az XRP ETF-ek szembementek a piaccal: több mint egymilliárd dollár távozott a kriptoalapokból. A kriptopiac egyik legfontosabb tőzsdei terméke ezen a héten szinte teljesen más történetet...

Apple, Ondas és Nvidia részvények: közel lehet a fordulat

Három részvény, amelynél közel lehet a technikai fordulat: Apple, Ondas és Nvidia Új lendületet kaphat három amerikai részvény, ha a grafikonokon kijelölt kulcsszintek fölé vagy alá...

Az AI-chiphiány a bitcoinbányászokat is fenyegeti

A Fed szerint az AI-láz még évekig drágíthatja a chipeket – a bitcoinbányászok is bajba kerülhetnek. Az Egyesült Államok jegybankja szerint az AI-infrastruktúra iránti kereslet olyan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.