Ethereum és a Tron háborúja nem áll meg

Folytatódik a kriptovilág egyik legfurcsább „háborúja”, ahogy a közkedvelt Justin Sun is elérte az egymillió követőt a Twitteren.

Olvastad már? 37 altcoin ami 2019-ben, eddig jobban teljesített, mint a bitcoin

A neten hírhedt Ripple Labs alumnus nemrég megírta a Twitteren, hogyha sikeres lesz a Tron, akkor egy emlékművet fog emelni.
Nem a Tron fog szerepelni rajta, hanem az Ethereum az alapítóival és támogatóival.
Sun támogatja az ötletet, szerinte is emlékművet érdemelne Vitalik Buterin és az Ethereum, mivel megérdemlik, hogy örökre emlékezzenek rájuk.

Ez szarkasztikusnak hangozhatott, de Sun komolyan gondolhatja, nehéz ezt megmondani az interneten keresztül. Azonban érdemes figyelembe venni a Tron vezérigazgatójának nemrég elmondott támadásait az Ethereummal szemben.

Avokádók? Justin Sun bekeményít az Ethereum csúcstalálkozón

Amíg Vitalik nyitóbeszédet mondott a Hongkongi Token 2049 Ethereum Csúcstalálkozón, addig Justin Sun egy néma avokádó társaságában állt a szoba végén, ásítozva és grimaszolva.

Egy korábbi zártkörű eseményen csak vihogott, mikor megemlítette az Ethereumot, ezzel kifejezve nemtetszését.
Ezután egy interjúban elmondta, hogy szerinte az Ethereum nem áll készen a proof of stakre, amiért a bányászok, befektetők és a fejlesztők közötti konfliktust okolja.
Ennek ellenére mindenki csak mosolygott a teremben, ha vannak is konfliktusok, ezt a teremben nem lehetett látni.

- Advertisement -
Vitalik visszavág

Vitalik nemrég reagált Justin Sun Ethereum kritikáira. Vitalik nemrég Laura Shinnek adott interjút, amiben szót ejtett a versengő blokkláncokról.
Az orosz-kanadai programozózseni nem hiszi, hogy a több, mint 100 millió dollárt összegyűjtő Polkadot valaha képes lenne leváltani az Ethereumot.
Ennek ellenére nem hatná meg különösebben, ha mondjuk a titkosításra összpontosító ZCash, vagy akár az Ethereum Classic előzné be az Ethereumot.
Ennek ellenére azt mondta, hogyha a Justin Sun által vezetett Tron előzné meg, akkor „bizonyos mértékben elvesztené az emberiségbe vetett hitét.”

Egyelőre nem tudni, hogy Sun abbahagyja-e a támadásokat, de biztos lesznek ellentétek, amíg a Tron összértéke alacsonyabb, mint az Ethereumé.
Azt, hogy ki lesz a győztes senki sem tudhatja előre.
Forrás: ethereumworldnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.