Etheralapú határidős kereskedésről pletykálnak a CME-nél

-

A CME Group megváltoztatta az ether árfolyamának kiírását. Forrásaink szerint ez azt jelenti, hogy hamarosan indulhat a kriptopénz határidős kereskedése.
A CME Group bejelentette, hogy a Bitcoin Reference Rate és valós idejű index elindításából szerzett tudásuknak és tapasztalatuknak hála, hamarosan indulhat az ether-dollár referenciaérték és valós idejű index.
Elmondták:

 „Az ether egy lenyűgöző technológiára épül, és a CME CF Ether-Dollar értéknek hála szabványosított referenciaértéket és valós idejű árfolyamot jeleníthetünk meg. Mindez bizalmat adhat minden kereskedelmi stratégia számára. Olyan nagy kriptotőzsdéktől kapjuk majd az árfolyamadatokat, mint a Bitstamp, Kraken és az itBit.”

Az itBit a New Yorki-i Paxos fintech cég tőzsdéje, amely megbízható adatokat szolgáltat a két pénzügyi eszközzel kapcsolatban a Bitstamp és a Kraken mellett. Az árfolyamindexek adminisztrátora továbbra is a Crypto Facilities marad.

A cég azért adta hozzá az itBitet, mivel a részvételhez szükséges minden feltételüknek megfelelt. Az itBit árfolyamforrásként való használata is azt jelezheti, hogy a tőzsde lassan elindíthatja a második legnagyobb kriptopénzhez kapcsolt határidős kereskedését.
A forrás szerint a cég egy etheralapú határidős kereskedésre készül fel. Hozzátette:

 „Javítaniuk kell az indexeik határozottságán. Megbízható adatok nélkül könnyen manipulálható lenne egy készpénzalapú határidős piac.
Ez a CME készpénzalapú határidős ügyleteinek egyik legnagyobb hátránya, hogy megbízható adatokra van szüksége az azonnali piacokról.”

Arra a kérdésre, hogy a jelek egy etheralapú határidős kereskedés elindítását jelentenék, a cég elárulta, hogy mindössze az ether indexére és referenciaértékre koncentrálnak.

Rekordokat döntött a június a CME bitcoinalapú határidős piacán

Fontos megjegyezni, hogy a CME bitcoin határidős kereskedés továbbra is emelkedik népszerűségében: júniusban rekordméretű érdeklődést tapasztalak, illetve számos új felhasználó regisztrált hozzájuk.
2960 felhasználó kereskedett a CME Group bitcoinalapú határidős piacán, ha összeszámoljuk az összes ügyfelet. Egyedül 2019-ben 950 új felhasználó regisztrált, amely 30%-os növekedés a korábbiakhoz képest.
Azt is fontos megemlíteni, hogy a Facebook Libra múlt havi bejelentése is emelte a hagyományos kereskedők kriptopénzek iránti érdeklődését. A határidős piacok vonzóbbá tehetik a bitcoint az ilyen kereskedők számára, mivel csökkentik a kockázatokat és növelik az árfolyam stabilitását.
Gareth MacLeod, a Gryphon Labs üzlettára szerint a hagyományos pénzügyek kereskedői long pozíciókat nyitottak a CME-n, a Libra híre okán.

Olvastad már? Hamis Satoshi Nakamoto, hamis dokumentumokkal

Az ether árfolyama heti viszonylatban szintén emelkedett: a cikk írásakor egy token 314 dollárt ér, amely 13 százalékos növekedés a múlt héthez képest.
A bitcoin árfolyama 10 000 dollár alatt és fölött mozgott az elmúlt hét során, a cikk írásakor 12 630 dolláron áll.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Bonk (BONK) technikai elemzés 04.16.

Prémium Bonk (BONK) A Solana-alapú mémcoin a Bonk (BONK) a CoinMarketCap adatai szerint tovább növelte veszteségeit, és ezzel a második legnagyobb csökkenést mutató eszköz lett az elmúlt...

Három kriptós cég ellen is eljárást indítottak az ausztrál hatóságok

Az ausztrál értékpapír-felügyeleti hatósága, az ASIC bejelentette, hogy három, kriptoipari befektetési vállalat ellen is eljárást indítottak, lakossági információk alapján. A cégek a gyanú alapján különböző...

A legnagyobb német bank bitcoinos szolgáltatásokat indít

A Landesbank Baden-Württemberg 2024 második felétől már bitcoin-kezelést is ajánl az ügyfeleinek, így azok a pénzintézetnél helyezhetik letétbe a kriptopénzüket, a bank tárcáit használva. Első...

Mutatunk egy airdropot, amely 99 ezer dollár értékű Bitcoinnal csábít

Vendégbejegyzés A kripto airdropok egyre inkább szerves részét képezik az iparág ökoszisztémájának. Egyrészt, az airdropok jutalmazzák a közösségeket, és a kriptopénzek egy része a grassroots jelleget...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!