ETC Group: növekszik az igény az Ethereumra a tőzsdéken

A cég ügyvezetője annak kapcsán mondta el ezt, hogy a vállalat most indította el a saját ETP-jét, ez egy tőzsdei index, amely az Ethereum árfolyamát követi.
Bradley Duke megosztotta a sajtóval, hogy szerintük kifejezetten növekszik az igény az Ethereumra, és így szeretnének egy lehetőséget biztosítani a befektetőknek, hogy beléphessenek a piacra.

„Az igény egyre növekszik, és mi hiszünk az Ethereum mögött álló csapatban. A platform az okosszerződéseivel egy teljes, programozható banki rendszert képvisel, és lehetővé tesz minden elképzelhető innovációt.”

Az ETP olyan termék, amely lehetővé teszi, hogy egy értékpapírral kereskedjünk, anélkül, hogy közvetlenül meg kellene vásárolnunk.
Az ETC Group tavaly nyáron indított egy Bitcoin ETP-t, az mostanra már egy milliárd dollárnyi befektetést kapott. Most pedig nyitottak az Ethereum irányába is.

Túl a bitcoinon

Nem meglepő, hogy az ETC Group elindította az ETH-alapú termékét is. A bitcoint követő papírjuk a tavalyi második félévben a legkeresettebbek közé került a Xetra listázását követően.
Az Ethereum-alapú a Frankfurti Tőzsdén kerül bevezetése.
Duke számára lenyűgöző az Ethereum, de még fontosabbnak tartják, hogy a termékükkel most a befektetők is könnyebben beléphetnek a piacra, és már a BTC legfőbb riválisának mondott etherre is letehetik a voksukat.

„A véleményünknél sokkal fontosabb, hogy valójában mit is csinálunk itt a cégben. A befektetők döntik el, hogy mit akarnak, de mi vagyunk azok, akiktől megvehetik az eszközeiket.”

- Advertisement -

A különböző ETP termékek bár más-más kriptót követnek, a felépítésük hasonló.
„Az ETH-alapú gyakorlatilag ugyanolyan, mint a bitcoinos. A befektetővédelem szerves része a terméknek.” Ez azt jelenti, hogy minden egyes ETP fedezve van a követett kriptopénzzel, az ETC Group bitcoint és ethert is vásárol.
A cég Németországban működik, de Duke az angliai helyzethez is hozzászólt.

Kriptoszabályozás az Egyesült Királyságban

Az FCA betiltotta a kriptopénz-alapú derivatívák kereskedését a szigetországban. Duke szerint ez visszafelé fog elsülni.

„Ez egy remek hír Európa többi részének, és nem túl jó hír Angliának. London, mint Európa kriptoipari fővárosa, idővel elveszíti a jelentőségét. Ráadásul most rákényszerítik a lakosságukat, hogy a szabályozatlan piacokon kereskedjenek.”

Az angol befektetők elvesztése szomorú hír a vállalat számára, de rajtuk kívül egész Európában elérhetővé válik az Ethereum a tőzsdéken.
Ráadásul egyre több intézményi pénz érkezik a szektorba, így vélhetően az ETP is részesülni fog ebből.
Így annyira nem is fáj, hogy egy ország letiltotta a befektetőit.

Olvastad már? Anthony Scaramucci: Csakis a bitcoinra koncentrálok

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az amerikai felügyelet tisztázta a tokenbirtokosok szavazati jogát

Az amerikai értékpapír-felügyelet vállalatfinanszírozási részlege november 2-án frissítette a kriptoeszközökről szóló gyakori kérdéseit, és ebben egy olyan kérdést válaszolt meg, amely minden decentralizált protokollt és...

Arthur Hayes a jegybanki mérlegekhez köti a bitcoin erősödését

Arthur Hayes, a BitMEX egyik alapítója egy rövid bejegyzésben mondta el a véleményét a bitcoin következő időszakáról. A lényeg két mondatban, hogy a dollárlikviditás újra...

Mi várhat a tőzsdére a félidős demokrata győzelem után?

Az amerikai részvénypiaci határidős jegyzések a kezdeti zuhanás után fordulatot vettek november 4-én. A befektetők most azt próbálják felmérni, mekkora valódi kockázatot jelent a félidős...

133 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el egy francia banktól

Több mint 133 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy francia pénzügyi csoporthoz köthető számlákról. A Crédit Mutuel Arkéa érintettségét egyelőre sem a bank, sem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.