A kriptós hitelezési platformok nagyon erősödnek

A BlockFi, a Celsius Network, és a Nexo is komoly mérföldköveket teljesített mostanában. A Celsius nemrégiben kerülte el a 10 milliárdos lekötést.
Tavaly januárban ez 550 millió dollárt tett ki. A BlockFi bejelentette, hogy 350 millió dolláros befektetést kapott, emellett mostanra 15 milliárdnyi kriptopénzt kezel.

Tavaly év elején 250 millió dollárt tartottak náluk a felhasználóik. A sorban a harmadik pedig a Nexo, aki 750 millió dolláros eszközkészletről növekedett mostanra 5 milliárd dollár értékű lekötésig.
A cég részéről Antoni Trenchev nyilatkozott a sajtónak, hogy ez az 5 milliárdnyi letét „egyértelműen bizonyítja, hogy az ügyfeleik valódi hodlerek”.
Észrevehető mértékű igény van a bitcoin-alapú mikrohitelezésre, a platformok növekedésében viszont annak is szerepe van, hogy az árfolyamok egyöntetűen növekednek.
Az elmúlt hat hónap során a BTC ára 436%-ot emelkedett, és számos altcoin is hasonlóan erősödött.
Azt is érdemes viszont megemlíteni, hogy ezek a cégek nagy arányban tartanak stablecoinokat is, azokra viszont nem érvényes ez a fajta áremelkedés.

Mit is csinál egy kriptós hitelezési platform?

A BlockFi, a Celsius és a Nexo a három legnagyobb szereplő a szektorban. A dolog lényege egyszerű, letétbe helyezzük náluk a kriptopénzeinket, ezért pedig kamatot kapunk, kriptóban fizetve. Vagy kölcsönt igényelhetünk kriptofedezetre.
A nagyobb kriptók esetében az éves hozam 4-6% körüli, stablecoinoknál nem ritka a 10,5% kamat sem.
A legtöbbször ezek a pénzek kereskedőknél landolnak, akik magasabb kamatért kölcsönzik ki, hogy nagyobb tétekkel dolgozhassanak a tőzsdéken.
Ez a három cég az elmúlt év során átlagosan 734%-kal növelte a letéteit. Emellett jelentős mértékben növekedett az ügyfeleik száma is, a Nexo például egymilliót tart már nyilván.
Az, hogy egyre szaporodik az efféle szolgáltatások száma az iparágban, elég egyértelmű. A tőzsde a kriptoipar kezdete óta jelen van, az igényeket viszont szinte kizárólag a lakossági kisbefektetők képviselték, az intézmények nem nagyon érdeklődtek a szabályozás hiányosságai miatt.

Tavaly azonban számos nagybefektető váltott hangnemet a bitcoinnal kapcsolatban, köztük Stanley Druckenmiller vagy Paul Tudor Jones. Ez pedig már az eddig szkeptikus cégek egy részét is változtatásra kényszerítette.
A Goldman Sachs például sajét kriptós szolgáltatásokat indít, válaszul a növekvő ügyféligényekre.
De amíg a hagyományos pénzügyi szektor szereplői lassan nyitnak a kriptoipar felé, a már most is kriptóval foglalkozó cégek all-in mennek, kétségek nélkül.

Olvastad már? Bitcoin ciklusok: A csúcstól-csúcsig vezető utak

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.