A Bakkt bitcoinnal fedezett határidős kereskedési opciója elindult az ICE tőzsdén.

A legjobban várt kereskedési lehetőség szeptember 22-én vált elérhetővé. A platform az első a maga nemében: rendelkezik az Egyesült Államok szükséges engedélyeivel, és a New York-i Értékpapírtőzsde által működtetett ICE terméke.

Miközben a Bakkt indulását már tavaly bejelentették, a platform elstartolását többször is elhalasztották, főleg szabályozói aggodalmak miatt.

Idén augusztus 16-án hirdették ki, hogy az államokbeli tőzsdefelügyelettől minden szükséges engedélyt megkaptak, és szeptember 22-ét jelölték meg indulási dátumnak.

Mi változott az eredeti tervekhez képest?

A CME és a CBOE régóta ajánl bitcoinalapú határidős szerződéseket, ezek viszont készpénzfedezetűek. A Bakkt szerződései azonban a lejáratkor ténylegesen bitcoinvásárlást biztosítanak a felhasználóiknak.

A platform napi és havi szerződéseket ajánl, valódi Bitcoin-tranzakciókkal. Ezeket a Bitcoin Warehouse intézi, amely már szeptember elején megnyitotta a letétbe helyezés és a kifizetés lehetőségét. Néhány nap elteltével a Bakkt azt is bejelentette, hogy 125 millió dollár értékű biztosítást kötött a Warehouse rendszerében tárolt bitcoinokra.

Jelentős esemény a kriptovilágban

A Bakkt szolgáltatása kiváló táptalaja a spekulációknak és a hozamelvárásoknak. Sok hozzáértő szerint a fizikailag rendezett határidős ügyletek megjelenése nagy előrelépés a bitcoin számára.

Ez az intézmények részéről történő elfogadottság növekedését jelenti.

Ahogy az ismert kriptoelemző, Tom Lee még szeptember 19-én tweetelte:

„Bízom a Bakktban, és abban, hogy növeli majd az intézmények bizalmát a kriptó irányában.”

Olvastad már?  Miért nőtt meg 500 százalékkal a bitcoin ATM-ek száma mindössze 3 év alatt?

Forrás: cointelegraph.com


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép estétek! 🙂

Kezdőlap Fórumok Elstartolt a Bakkt határidős kereskedési platformja

Ennek a témakörnek tartalma 0 hozzászólás, 1 résztvevő. Utolsó frissítés:  Mészáros András 3 hete telt el.

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.