Elon Musk szerint megvolt már az inflációs csúcs

A Tesla nemrégiben tartotta a 2022-es éves részvényesi gyűlését, ahol Musk is beszédet tartott.
A vállalkozó elmondta, szerinte a gazdaság már túl van az infláció tetőzésén, és az érkező recesszió rövid, és mérsékelt lesz, az árak pedig csökkenőbe fordulnak.
Ez alapján viszont lehet, hogy a cég korán adta el a bitcoinja 90%-át, hiszen várhatóan most kezdődik majd csak az emelkedés az árfolyamban.
A vállalat úgy véli, most fog olyan piaci környezet kialakulni, ahol a kockázatosabb eszközök, mint amilyen például a bitcoin is, nagy erősödést produkálhatnak.
A találkozón szervezett beszélgetések során Musk elmondta, a hat hónapos beszállítói árak már csökkenésbe fordultak, és ez arra utal, hogy az infláció, amely alapvetően meghatrozza az árucikkek árát, innentől mérséklődni fog.

„Elég jól rálátunk, hogy az árak hogyan fognak alakulni a közeljövőben, és elég érdekes, de nagyon sok dolog, nagyon sok nyersanyag, amelyekre szükségünk van az autóinkhoz, már lefelé tartó trendet mutat a beszerzési ár tekintetében. Nem minden, de több, mint a fele. Ráadásul ez változhat még, de a mostani helyzet arra utal, hogy túl vagyunk az inflációs csúcson.”

Az inflációs félelmek csökkenése, és a piac egészségének a javulása általánosságban kedvez a kockázatosabb eszközöknek, így a kriptopénzeknek is.
Az alacsonyabb infláció a FED visszafogottságát is jelentheti, ez pedig jól szokott jönni a rizikósabb papíroknak.
Ha a piac ilyen irányba indul el, és a kriptó ralizni fog, az viszont azt jelenti, hogy a Tesla a lehető legrosszabbkor adta el a készletét, hiszen alig 64 millió dollárnyi profitot realizált rajta.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Musk persze elmondta, hogy bármikor ismét vásárolhatnak, hiszen az eladással nem egyfajta értékítéletet hozott a cég a bitcoinról.
A részvényesi találkozó mindenesetre úgy tűnik, az optimizmus jegyében zajlott, és a szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a recesszió mérsékelt lehet, és nem fog tovább húzódni tizennyolc hónapnál. Az infláció esetén ráadásul gyors csökkenést várnak.

2022 meglepetésekkel szolgálhat még

A kriptoközösség természetesen felkapta Musk véleményét, ráadásul más piaci szereplők is megosztották a nézeteiket.


A Fundstrat Global Advisors elemzői szerint a piacok historikusan fél évvel a FED költési lassítása előtt érik el az aljat, így az idei évben az SP500-as index még elérheti a 4800-at is, a tavaly év végi rekordot.
Ez pedig jót jelenthet a kriptopiacnak, hiszen az eddig szoros korrelációt mutatott ezzel a mérőszámmal.
A bitcoin esetében ráadásul nagy hírverést kapott a héten, hogy a világ legnagyobb befektetési alapja, a BlackRock együttműködésbe kezd a Coinbase tőzsdével, hogy kriptót ajánlhasson az ügyfeleinek.

Olvastad már? A Brazil Központi Banknak tetszik a bitcoin, de azért indítanának egy saját digitális valutát

Forrás:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Már nem közpénzből érkeztek Salvador bitcoinjai

Salvador bitcoinstratégiája újabb fordulóponthoz érkezett: a Nemzetközi Valutaalap szerint a 2025 júniusa óta kimutatott állománybővülés mögött nem állami vásárlások, hanem magánadományok álltak. A bejelentés lezárhat...

Garlinghouse a CLARITY Act elfogadását sürgeti

Az amerikai kriptoszabályozás újabb fordulóponthoz érkezett: Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója szerint Washingtonnak most már nem újabb vitákat, hanem kézzelfogható jogszabályt kell felmutatnia. A CLARITY...

A Kraken IPO-ja újra csúszik, 2027 második negyedévénél hamarabb biztosan nem jön

A Kraken tőzsdei bevezetése ismét csúszik, az anyavállalat szerint 2027 második negyedévénél hamarabb nem lesz IPO. A hír nem meglepő, de a részletek sokat elárulnak...

Bitcoin mint menedékeszköz: újabb makrogazdasági próba

A menedékeszközök ismét reflektorfénybe kerültek, a bitcoin pedig nehéz makrogazdasági teszt előtt áll. Az amerikai–iráni feszültségek erősödése, a hordónként 90 dollár környékére visszakapaszkodó olajár és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.