Elon Musk megoldaná a bot-kérdést a Twitteren, a Dogecoin lehet a kulcs?

Az ismert Dogecoin-rajongó milliárdos többször is elmondta már, hogy el akarja távolítani a platformról az automatizált accountokat, a botokat, miután tavaly 54 milliárd dollárért megvásárolta a Twittert, amely jelenleg X néven fut.

Azóta számos változtatás történt, néhány célzottan a botok számának a csökkentésére, de tartós megoldással egyelőre nem tudtak szolgálni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Így Musk most úgy véli, ha fizetőssé tennék a platformot, azzal valódi hatást tudnának elérni.

Ahogyan Musk megfogalmazta, az a lehetőség is fennáll, hogy minden egyes felhasználónak fizetnie kellene valamekkora regisztrációs díjat.

Musk szerint ezzel a megoldással a rosszindulatú szereplőknek egyszerűen túl drága lenne, hogy tovább üzemeltessék a botjaikat, márpedig ha megnövekszik a költség, akkor az elképzelések szerint alaposan le lehet csökkenteni az ilyen felhasználói fiókok számát.

Musk úgy fogalmazott, hogy elképzelhető egy alacsonyabb összegű díj bevezetése, kevesebb, mint amennyit jelenleg fizetnek a Twitter Blue szolgáltatásért a prémium felhasználók.

Ezzel lehetőség nyílna arra, hogy minden fiókhoz fizetést rendeljenek hozzá, hogy használni tudják a platformot.

Musk azt is elmondta, hogy egy-egy ilyen bot beüzemlése rendkívül olcsó, a cent töredéke.

Ha egy fiók aktiválásához 1 dollárt kellene fizetni, akkor az drasztikusan megnövelné a működtetési költségeket, és ahogyan a vállalkozó megfogalmazza, nem nagyon lát más módot arra, hogy meg lehessen fékezni a botok seregeit, amelyek szemmel láthatóan Musk idegeire mennek már.

Hol jön a képbe a Dogecoin?

Mióta Musk megvette a Twittert, a Dogecoin-befektetők lélegzetvisszafojtva várják, hogy tényleg megteszi-e amit korábban mondott, bevezeti-e a platformra a Dogecoinos fizetés lehetőségét?

A spekulációk pedig még erősebben lángoltak fel Musk önéletrajzi könyvének a megjelenése után, mivel a vállalkozó ebben úgy írt, hogy a közösségi oldal kapcsán rengeteg ötlete van, és ezek jelentős részét meg is fogja valósítani.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Azt viszont el kell mondani, hogy ezek ténylegesen csak spekulációk, Musk részéről semmiféle konkrét ígéret nem hangzott el, hogy a Dogecoin bekerül a Twitterre.

A bizonytalanságok ellenére sokan úgy vélik, a Dogecoin kifejezetten alkalmas lenne erre a célra, mivel jól szerepel a mikrotranzakciók területén, amelyek sorába a platform hitelesítési díjának a megfizetése is tartozna.

Olvastad már? Korábbi befektetési bankár bűnösnek vallja magát kriptocsalásban

Forrás: bitcoinist.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bank of England a digitális fontot próbálgatja, és a Polygon az egyik kulcsszereplő

A digitális valuták világában a legtöbb hír arról szól, hogy egy jegybank „vizsgálja a lehetőségeket", de a kísérletekből ritkán lesz valóság. Vagy csak nagyon lassan....

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

A Barca a saját appjába építi a kriptotárcát, a Stellar blokkláncán

A futball-klubok és a kriptó kapcsolata eddig legtöbbször a szponzori logókról szólt. A Barcelona most mást próbál, és ez a lépés sokkal közelebb áll a...

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.