2 hét alatt 3.6 millió dollárt tudott gyűjteni a stakelhető Bitcoin

-


Vendégbejegyzés


Írásunk idején a Bitcoin BSC ($BTCBSC) 3.6 millió dollárt tudott gyűjteni mindössze 2 héttel az indulást követően.

Minden jel szerint a befektetők azonnal ráharaptak az „új Bitcoin„-nak is nevezett kezdeményezésre.

A népszerűség egyik lehetséges oka, hogy szemben az eredeti BTC-vel, a Bitcoin BSC esetében lehetőség van a stakelésre is. Emellett viszont a token rendelkezik az összes lényeges tulajdonsággal, ami a Bitcoinnál megtalálható.

Sőt, egyes területeken még meg is előzi a BTC-t, hiszen a $BTCBSC nem csak gyorsabb, hanem több felhasználási móddal is rendelkezhet. Továbbá az érmék validálása minimális energiát igényel.

Azok, akik úgy döntenek hogy lekötik az érméiket, jelenleg éves szinten 145% ajándék érmére tehetnek majd szert.

A projekt puha sapkája 4 millió dollárnál van, ami akár napokon belül teljesülhet is. Ezt követően kezdetét veszi az utolsó szakasza a gyűjtésnek, melyen további 2 millió dollár összegyűjtése a cél.

 

Szeretném megismerni a Bitcoin BSC-t

Továbbfejlesztett Bitcoin 0.99 dollárért?!

A Bitcoin BSC egy teljesen új projekt, amihez a kereskedők a 2011 április BTC árfolyamán tudnak hozzájutni. Ekkora a Bitcoin ára 1 dollárnál is kevesebb volt, míg az elérhető érmék mennyisége 6 milliónál állt.

A projekt nem csupán esélyt kínál a kereskedők számára az alacsony árú BTC vásárlására, hanem egyúttal számos gyengeségét is orvosolják a fejlesztők a Bitcoinnak.

Ilyen például az áttérés a BTC által használt Proof-of-Work (PoW) protokollról a zöldebb és gyorsabb Proof-of-Stake (PoS) konszenzusos mechanizmusra.

Az előértékesítés teljes ideje alatt az érméket 0.99 dollárért lehet majd megvásárolni, azonban a jelek szerint erre már csak korlátozott idő áll rendelkezésre.

PoS kontra PoW

A Bitcoin BSC egy BEP-20 érme. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érme a BNB Smart Chain hálózatát használja, ami rendkívül jól skálázható, olcsó és gyors. Továbbá lehetővé teszi, hogy stakeléssel is jutalomhoz lehessen jutni.

A Bitcoint az évek alatt számos kritika érte a validálási rendszere kapcsán, hiszen az módfelett környezetszennyező és magas díjakat von maga után.

Szintén az ökoszisztéma negatívumai közé tartozik, hogy a költséges eszközök miatt szinte kizárólag cégek számára elérhető a bányászás.

A PoS érmék -amilyen a Bitcoin BSC is, azonban lehetővé teszik a rugalmasságot, minimális enegiát igényelnek és a stakelés előnyeit minden felhasználó élvezheti.

Stakelési jutalmak

A projekt egyik legnagyobb előnye az, hogy akár már a listázás előtt, közvetlenül a vásárlást követően meg lehet kezdeni a passzív jövedelem begyűjtését.

Az elérhető jutalom mértékét a stakelési medence mérete, illetve az általunk berakott érmék mennyisége határozza meg.

Jelenleg 1.8 millió érme van stakelve, vagyis a befektetők több mint fele a passzív jövedelemszerzés mellett döntött.

A stakeléssel 0.25 $BTCBSC-t lehet kapni blokkonként, vagyis minden 10. percben ennyi érme fog felszabadulni. Az éves megszerezhető jutalom, ahogy a képen is látható 145%!

Minden bizonnyal a jutalom mennyisége idővel csökkenni fog, azonban még így is jelentősen nagyobb hozamra lehet számítani, mint a legtöbb kripto esetében.

Még ha 50%-kal is csökkenne az éves várható passzív profit, az is több mint dupla annyi lenne, mint amennyit a Bitcoin erősödött az előző év során.

Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a minimális lekötési idő a Bitcoin BSC esetében 1 hét.

Profi tokenomika

A Bitcoin BSC-nek a tokenomikája szinte teljes egészében megegyezik a BTC-ével.

A $BTCBSC ökoszisztémában 21 millió érme létezik összesen, melyek adagonként, nagyjából 120 éven belül válnak majd teljesen elérhetővé.

Követve a 2011 április állapotokat, kezdetben összesen 6.125 millió érme lesz elérhető. Ebből már nagyjából 3.5 millió talált gazdára az előző 2 hét során.

Előreláthatólag napokon belül teljesülhet a 4 millió dolláros puha sapka, vagyis várhatóan a kezdeti mérete a Bitcoin BSC-nek 6 millió dollárnál fog állni.

Amennyiben nem sikerülne az összes érmét eladni, úgy a gazdátlan tokenek a stakelési medencébe fognak kerülni. Elnézve azonban a gyűjtés eddigi sikereit, erre viszonylag kicsi az esély.

420.000 érme fedezi majd a különböző kriptotőzsdéken a likviditást, továbbá a fennmaradó érméket stakelési jutalomként lehet majd megszerezni.

Irány a Bitcoin BSC

Annak érdekében, hogy a projekt kövesse a Bitcoin tokenomikáját, a megszerezhető érmék a következő 120 év során, adagonként fognak felszabadulni. Vagyis akár életed végéig élvezheted a tetemes passzív jövedelmet amit a Bitcoin BSC biztosít.

Garancia semmire sincs azonba beszédes, hogy a Bitcoinklón BTC20 a listázás után 600%-ot tudott erősödni.

Ez a példa jól személteti, hogy a befektetőknek mekkora igényük van az ilyen jellegű projektekre. 

A szakértők imádják a $BTCBSC-t

Érthető módon nem kizárólag a befektetők, hanem az elemzők is hamar felkapták a fejüket az új Bitcoinra. 

A 400.000 feliratkozóval rendelkező Joe Parys szerint például a Bitcoin BSC egyike lehet hamarosan az 5 legjobb Bitcoin alternatívának.

Mellette a holland Corner Marchand is osztozik az optimizmusban. A youtuber álláspontja szerint elképzelhetőnek tűnik a listázást követően az 500%-os árfolyamnövekedés is. 

Mellettük Jacob Crypto Burry úgy vélekedik, a tokenomika, az eddig elért sikerek és a stakelés lehetősége miatt idővel a 10-szeres növekedés sem zárható ki.

Ezt kell tudnod az előértékesítésről

Ahogy azt már írásunk elején is említettük, a Bitcoin BSC az előértékesítési szakaszában van, aminek során egységes áron, 0.99 dollárért lehet érméket vásárolni.

Alig 2 hét alatt a készítőknek sikerült több mint 3.5 millió dollárt összegyűjteni, és a projekt segítségével tetemes passzív jövedelemre lehet szert tenni.

Az érméket BNB, ETH és USDT-vel egyaránt meg lehet vásárolni, a minimális vásárlási összeg pedig csupán 10 dollár.

Amennyiben stakeled az érméid, abban az esetben minimum 7 napig kell várnod, hogy hozzá tudj férni a megszerzett jutalmadhoz és a lekötött érméidhez.

A projektet a Coinsult validálta, ezért nem kell semmilyen visszaéléstől tartanod az okosszerződések felépítésével kapcsolatban. 

Ha szeretnél naprakész lenni a Bitcoin BSC-vel kapcsolatos hírekkel, akkor érdemes csatlakoznod a projekt Telegram csatornájához.

Látogass el a Bitcoin BSC magyar nyelvű weboldalára még ma!

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

Dogecoin (DOGE) árfolyam elemzés 05.06.

Prémium Dogecoin (DOGE) A Dogecoin (DOGE) befektetők örültek, mivel a mém érme kényelmes heti rallyt produkált. A jó hír az volt, hogy a legutóbbi árfolyam-emelkedés lehetővé tette, hogy...

A Bitcoin 1 milliárd tranzakcióját ünnepli Michael Saylor

Michael Saylor, a MicroStrategy ügyvezető elnöke az X közösségi hálózaton ünnepelte a Bitcoin legújabb mérföldkövét: az egymilliárd tranzakciót. A tranzakciót május 5-én 21:34 UTC-kor jegyezték fel...

A Sui Network kritikákat kapott a pénzügyei miatt

A Sui Network tisztázta a tokenkészletével kapcsolatos félreértéseket, amelyeket a közösségi médiában keltettek a felhasználók. Egy X-en megjelent bejegyzésben a vállalat cáfolta a pénzügyeivel kapcsolatos...

2 tuti gaming kriptó befektetés májusra

Az elmúlt néhány évben a Web3 blokklánc technológia fejlődésével megnövekedett a kripto-játék projektek száma. A befektetők mára már válogathatnak ezek közül, és igencsak az ínyükre...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!