Elon Musk bejelentette, hogy lemond a Twitter vezérigazgatói posztjáról

Elon Musk, a Twitter vezérigazgatója és a mém kriptopénz, a Dogecoin prominens támogatója csütörtökön bejelentette, hogy új vezérigazgatót talált a nehéz helyzetben lévő közösségi médiaplatformnak.

Musk elárulta, hogy az új vezérigazgató, akinek kilétét még nem hozták nyilvánosságra, körülbelül hat hét múlva veszi át a feladatát.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az átmenet részeként az ellentmondásos vállalkozó maga is betölti majd a Twitter ügyvezető elnöki és technológiai vezetői pozícióit.

Ez a lépés nem meglepő, hiszen Musk korábban kinyilvánította azon szándékát, hogy csökkenteni kívánja részvételét a közösségi médiavállalatban, és megfelelő utódot keres a cég élére.

Musk 2022 októberében vette át a közösségi médiaóriás vezérigazgatói posztját, miután a Twittert bődületes összegért, 44 milliárd dollárért felvásárolta.

A bejelentést követően a Dogecoin árfolyama átmeneti visszaesést tapasztalt, kezdetben 1,57%-ot esett.

A mémérme azóta azonban sikerült visszaszereznie a veszteségek egy részét, bár a nap folyamán továbbra is 3,79%-os mínuszban van.

Jelenleg 0,070296 dolláron kereskednek vele a Binance tőzsdén.

A Tesla részvényárfolyama viszont pozitívan reagált a hírre, 2,22%-os emelkedést könyvelhetett el, és 172,29 dolláron kereskedik.


Olvastad már? 35 ezer dollár még mindig a fő cél a bitcoin számára

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

PENGU árfolyam: a Pudgy Party mobiljáték és új partnerség 500%-os emelkedést hozhat?

Az elmúlt két hétben a PENGU árfolyam ismét lendületet kapott, köszönhetően a Pudgy Party mobiljáték globális megjelenésének és több stratégiai fejleménynek. A növekvő elfogadottság látványos: a...

A Bitcoin 115.400 dolláron, az altcoinok milliárdokat vonzanak – közeleg a következő nagy futam?

A Bitcoin jelenleg körülbelül 115.400 dolláron kereskedik, ami nagyjából 1%-os napi emelkedést jelent. Az Ethereum is kicsit magasabbra kapaszkodott, míg a Dogecoin 4–5%-ot ugrott, ezzel...

Hyperliquid új csúcsokat céloz a Paxos által támogatott stablecoinnal — a Zexpire hasonló utat próbál másolni

Vendégbejegyzés A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE, az év egyik legerősebb teljesítményt nyújtó kriptoeszköze, és új katalizátorok segíthetik a további raliban. A Paxos bejelentette, hogy elindítja az...

Az RWA szektor új csúcson: 76 milliárdos piac és 29 milliárd dollár on-chain tokenizáció

A valós eszközök tokenizációjához (RWA) kötődő tokenek az elmúlt héten 11%-ot ugrottak. A piaci kapitalizáció közel 76 milliárd dollárra emelkedett, miközben az on-chain tokenizált eszközök...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.