Elon Musk a MarsCoinról tweetelt, vajon mi következett ezután?

Elon két dolgot biztosan kedvel, a Marsot, és a kriptopénzeket. Most sikerült egybegyúrnia a kettőt, és egy beszélgetés során tweetelt a Marscoinról, mint lehetséges fizetőeszközről a vörös bolygón.
Csakhogy ilyen nevű kriptopénz már létezik, és ennek hatására 1000%-ot emelkedett az árfolyama.

A Twitteren a Dogecoinról beszélgettek, a viccprojektről, amely az utóbbi időben már egyre nagyobb emberek szemében vált legitimmé, és amely Musk nagy kedvence is.
A Binance vezetője, CZ úgy nyilatkozott, hogy ha Musk valaha is indít saját kriptót, azt MarsCoinnak kell majd neveznie. Musk pedig meg is erősítette, hogy határozottan ennek kell lennie a nevének.


Viszont Marscoin már létezik, 2014-ben indult. Miután évekig 20 cent körüli áron cserélték, most értelemszerűen rakétaként tört felfelé, egészen 2,5 dollárig. Azóta már visszahúzódott 1 dollár környékére.
A Marscoin csapata amúgy osztozik Musk víziójában, ők is szeretnének emberi jelenlétet a szomszéd bolygón.
A projekt bemutatkozója alapján már itt elkezdik a bányászatot és a blokklánc kialakítását, és mikor eljön az idő, az egészet át tudják vinni a Marsra.
A honlapjukon még fénykép is van Muskról, de a FAQ szekcióból kiderül, hogy nem állnak kapcsolatban egymással.
Musk amúgy már tavaly decemberben tweetelt valami hasonlót a Marscoinról, de akkor annak semmiféle befolyása nem volt az árra, az továbbra is 17 cent környékén mozgott.


Persze azóta van egy úgynevezett „Muskmánia”, először a DOGE, majd a BTC is nagy ármozgással reagált a tech-milliárdos szavaira.
Nem véletlen, hogy sokak szerint most is csak ennyi történt a Marscoinnal, ahogy Musk tweetjei tetten érhetők a bitcoin árfolyammozgásaiban is.

Egyelőre nem tudjuk, hogy a Marson lesz-e a blokklánc alapú pénzrendszer, de a Marscoin tulajdonosai már itt a Földön is szép hasznot könyvelhetnek el.

- Advertisement -

Olvastad már? Újabb 1 milliárd dollárral növelné bitcoinkészletét a MicroStrategy

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Régi BTCPay Server-tárcákat ürítettek ki

Komoly biztonsági incidens rázta meg a BTCPay Server ökoszisztémáját: támadók régebbi verziókat futtató kereskedői szerverekről ürítettek ki bitcoin- és litecoin-tárcákat. A projekt az érintett üzemeltetőket...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.