Előbb kezdődhet a kriptopénzek áremelkedése

Mark Yusko, a Morgan Creek Digital befektetési vállalat alapítója szerint hamarabb megkezdődhet a bikapiac a kriptopénzek piacán, mert kedvezőek a gazdasági tényezők.

Sokak szerint még odébb lehet az igazi menetelés, főleg azért, mert a felezés csak jövőre esedékes, de Yusko úgy véli, már az idei második negyedévben elkezdődhet a rali, és megérkezhet a kriptonyár.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A felezés körüli várakozások mellett ezt a központi bankok pénzpolitikája is valószínűvé teszi.

Yusko egy interjúban beszélt arról, hogy a várakozások alapján az amerikai Fed nem valószínű, hogy kamatcsökkentésbe kezd a közeljövőben.

Éppen emiatt viszont már maga a kamatemelés ütemének a lassítása is azt sugallja a kereskedők és az elemzők számára, hogy pozitív irányba változik majd a kamatpolitika.

Ez pedig hagyományosan gyújtószikraként szolgál a kockázatos eszközök, így a BTC terén is.

„A Fed most valószínűleg csak annyit mond, hogy oké, jók vagyunk, csak ennyit emelünk. De a piac ezt úgy fordítja le magának, hogy akkor hamarosan jön a kamatcsökkentés, és ekkor a kockázatos eszközök emelkedni kezdenek.”

A Fed kamatpolitikája mellett ráadásul egyre jobban közeledik a Bitcoin blokkjutalom-felezése is, amelyre 2024 tavaszán kerül majd sor.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Ez összességében megint csak bikás, optimista hangulatot gerjeszt a piaci résztvevők körében.

„A felezést mindig jól fogadja a piac. Már előre várja, és hagyományosan kilenc hónappal a felezés előtt meg szokott indulni az emelkedés.”

Mark Yusko interjúja a Cointelegraph Youtube csatornáján lett posztolva, akit érdekel, az angol nyelvű videót ezen a linken találja meg:

Olvastad már? A Bitcoin várható lépései februárban

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Koinbox

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A stablecoinok olyan szintre léphetnek, amit ma még nehéz elképzelni

A stablecoinok sokáig egyszerű digitális dollárként voltak jelen a piacon, egyfajta kényelmes eszközként a kereskedéshez és az érték mozgatásához. Most viszont egy sokkal mélyebb változás...

A tokenizáció már nem csak egy trend

A tokenizáció sokáig inkább arról szólt, hogy eszközöket „felteszünk a blokkláncra”. Most viszont egy sokkal mélyebb változás kezd kirajzolódni. Nem az a kérdés, mit lehet...

A Bitcoin bányászat nyomás alatt – csökkenő tartalékok és átrendeződés

A Bitcoin hálózata ismét nyomás alá került, de a mostani helyzet jól mutatja, hogy nem minden zavar érinti egyformán a rendszert, mert miközben egyes régiókban...

Bitcoin fizetés az olajszállításnál – Irán új javaslata

A Közel-Keleten kialakult helyzet újabb meglepő fordulatot vett, miután az Egyesült Államok és Iran közötti tűzszüneti megállapodás után felmerült, hogy egyes hajók Bitcoinban fizetnének az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.