Elérhetővé tette kriptoszolgáltatásait a PayPal amerikai felhasználói számára

-

A Paypal kriptokereskedési és -fizetési funkciója minden arra jogosult felhasználó számára elérhetővé vált az Egyesült Államokban.

A frissített bejelentés szerint a PayPal megszüntette az ügyfelek számára kialakított várólistát, és heti 20.000 dolláros korlát mellett indította útjára a szolgáltatást. Ez duplája a korábban bejelentett 10.000 dollárnak.

A PayPal végső terve az, hogy a kriptofizetéseket globális szinten 26 millió kereskedő számára tehessék elérhetővé.

A PayPal egy képviselője a Cointelegraph-nak elmondta, miszerint a vállalat a következő napokban fogja értesíteni amerikai felhasználóit a kriptoszolgáltatások elérhetőségéről.

Dan Schulman, a PayPal vezérigazgatója megjegyezte, miszerint a kriptók támogatását az eredményezte, hogy „elkerülhetetlennek” ítélték meg a virtuális valuták felé történő nyitást.

„A valuták digitális formái felé való haladás elkerülhetetlen, hiszen egyértelmű előnyökkel rendelkeznek a pénzügyi befogadás és hozzáférhetőség tekintetében; a hatékonyság, a gyorsaság és ezen fizetési rendszerek ellenálló képessége; valamint a kormányok lehetősége arra nézve, hogy gyorsan folyósíthassanak összegeket a lakosok számára.”

A régóta várt globális szolgáltatás 2021 elején indulhat el világszerte, a Venmo kriptofizetéseivel egyetemben.

A PayPal először három hete jelentette be a kriptopénzek integrálására vonatkozó terveit. A nyilatkozatnak köszönhetően a BTC árfolyama nagyon szép növekedést generált.

Kriptoszolgáltatásai részeként a PayPal már megkapta első feltételes Bitlicense-ét a New York Department of Financial Services-től, amely az Egyesült Államok egyik legszigorúbb helyi szabályozójának számít.

Sokan megjegyezték, hogy a PayPalon vásárolt coinok kriptopénz formájában nem hagyhatják majd el a platformot, hiszen csak így tudnak teljesen megfelelni a szabályozóknak, ha a felhasználóbázisuk széles rétegének szeretnének szolgáltatásokat nyújtani.

Ettől függetlenül minden egyes, PayPalon vásárolt bitcoin mögött valódi coinok állnak majd.

A kriptoüzletek lebonyolításáról a PAXOS kriptoszolgáltató, A PAXG aranyalapú kriptovaluta kibocsátója gondoskodik.

Olvastad már? Cardano: a bankoknak inkább ada tokent kellene tartaniuk, bitcoin helyett

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

2000 dollár lehet a tényleges Ethereum cél?

Az Ethereum, a második legnagyobb piaci tőkeértékű kriptopénz, a közelmúltban egy mérsékelt, 5%-os árfolyam-ugrást produkált az elmúlt héten. Ez az ármozgás azonban egybeesik a kereskedők jelentős...

A dollár katasztrofális helyzetbe kerülhet

Peter Schiff, az ismert aranyrajongó és közgazdász szerint az USA államadóssága, az ország gazdasága, és a dollárra leselkedő veszély nem múlt el. A politikusok nemrégiben...

Ismét emelkedni kezdett a bitcoin ATM-ek száma

Végre megtört a közel egy éve tartó eső trend, és ismét növekedett az újonnan üzembe helyezett ATM-ek száma, nagyjából 1400-zal. Az idei év első négy hónapjában...

Bitcoin technikai elemzése 06.04.

Prémium Bitcoin A Bitcoin hamis kitörést mutatott egy rövid távú tartományon túlra a múlt hétvégi pozitív fejleményeket követően az amerikai adósságplafonról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban. A múlt heti...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!