Egyre többen igényelnek hitelt a Tethertől

A kriptopiac legnagyobb stablecoin-kibocsátója 2022-ben jelentette be, hogy két éven belül felhagy a hitelezési gyakorlatával.

Az idei évben ennek ellenére mégis a stablecoin-fedezetű hitelek mennyiségének a növekedését lehet megfigyelni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A cég a legutóbbi, június 30-i állapotot bemutató negyedéves jelentésében 5,5 milliárd dollárnyi kintlevőségről számolt be, ez valamivel több, mint az előző negyedéves, 5,3 milliárd dolláros összeg.

A Tether szóvivője elmondta, ez a növekedés főleg annak tudható be, hogy több partnerük is kisebb összegű, rövid távú hitelt igényelt a vállalattól, és ezek a partnerek régóta dolgoznak együtt a Tether csapatával, megbízhatónak számítanak.

Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy az ilyen hitelezési gyakorlatot mindenképpen leállítják jövőre, függetlenül a jelenlegi számoktól.

A stablecoin hitelek a Tether népszerű szolgáltatásának számítanak, és lehetővé tették, hogy az ügyfleik különböző fedezetért cserébe USDT tokent tudjanak kölcsönözni.

A szolgáltatást viszont mindig is övezte némi ellentmondásosság, mivel a kritikák szerint nem elég a transzparencia a letétek mennyisége, és a kölcsönigénylők személyét illetően.

2022 decemberében a Wall Street Journal hasábjain megjelent egy cikk, amelyben a Tether hitelezési gyakorlatát járták körbe, és amelyben felvetették az aggodalmakat, hogy a hitelek esetleg nincsenek teljes mértékben fedezve.

A visszaváltási likviditást is megkérdőjelezték a WSJ munkatársai, hogy a cég esetleg nem tudná visszafizetni a letéteket, ha valamilyen rendkívüli helyzet állna elő.

A Tether ezután jelentette be, hogy meg fogja szüntetni ezt a szolgáltatást, de hozzátette, hogy az ilyen híresztelések nem többek egyszerű félelemkeltésnél, és, hogyó a cég minden hitele teljes mértékben fedezve van.

A Tether hiteleinek a növekedése jelenleg egybeesik a stablecoinok szektorának a növekedésével, és egyben a cég nyereségességének a javulásával.

A Tether szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy 3,3 milliárd dolláros tartalékkal rendelkeznek, ez 250 millióval több a 2022-es zárásnál.


 


A WSJ állításaira válaszul a cég elmondta, ekkora készpénztartalékkal, és a becslések alapján 4 milliárd dollárt is elérő éves nyereséggel bíznak abban, hogy a kintlévő hitelek semmiféle problémát nem okozhatnak a cég üzletmenetében.

Ennek ellenére a terveiket nem változtatják meg, és 2024-ben mindenképpen kivezetik ezt a szolgáltatást a palettájukról.

Olvastad már? Brad Garlinghouse, a SEC elnökét „zsarnoknak” nevezte

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.